Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

A hagyományos sebészettől a modern műtétekig

„Sebészeti szék”.

A műtétekhez évezredeken keresztül hozzátartozott az operáltak jajveszékelése, kétségbeesett hánykolódása a kötelékek és a segítő személyzet szorításában

Az altatógáz első kipróbálói

Crawford W. Long (1815-1878) fiatal sebész 1842-ben étergázzal altatta el páciensét, majd műtétileg eltávolította bőrdaganatát, úgy, hogy az mindebből semmit sem érzett. Az operáció ugyan több tanú jelenlétében zajlott le, de Long az esetet elmulasztotta a szaksajtóban közölni. A felfedezés elsőbbségének későbbi elkeseredett vitájában ezért nem volt nyerési esélye.

A történet továbbra is az Amerikai Egyesült Államokban folytatódott. Két évvel ezután, 1844-ben Horace Wells (1815-1848) bostoni fogorvos több foghúzást is végzett, nitrogén-oxidul bódításban. Kedvező tapasztalatain felbátorodva engedélyt kért a helyi kórház vezető sebészétől, Collins Warrentől (1778— 1856), hogy eljárását ott, egyetemi hallgatók előtt bemutathassa. Az érdeklődéssel várt bemutató Wells és a beteg szerencsétlenségére kudarccal végződött. A páciens foghúzás közben erős fájdalmat jelzett, a nézők pedig harsányan nevettek. A megszégyenült Wells a történtek után szinte búskomor lett. Később, amikor tudomást szerzett az éteraltatás sikeréről, elkeseredésében öngyilkos lett.

Egy másik fogorvos, William Thomas Green Morton (1819-1868) lépett ezután színre. Ő először is tanácsot kért Charles T. Jackson (1805-1880) vegyésztől, aki azt javasolta, hogy az éterrel próbálkozzék. Csepegtesse a folyadékot vászondarabra, és arról lé-