Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Változatok a betegségek felismerésére

zikus találta fel a szemtükrözést és az ehhez szükséges műszert. Találmánya azért volt rendkívül jelentős, mert vele közvetlenül szemügyre lehet venni a szemüreg alapját képező recehártyát, annak elemeit és érhálózatát működés közben.

Németországban találták fel a modern fültükrözést is, amelyben a fényt a középen átfúrt tükörrel vetítik a hallójáratba. A kis nyíláson át látja az orvos az anatómiai képleteket.

A vizsgáló eljárás az 1850-es évek végétől terjedt el Európa-szerte.

1854-ben dolgozták ki a gégetükrözés módszerét. A kezdeményezés e téren egy spanyol énekes, Manuel García (1805-1881) nevéhez fűződik. Érdekelte öt, hogyan mozognak a hangszalagjai éneklés közben. A fogorvosok nyeles tükrét használta erre a célra. Felmelegítette, majd hátradugta a garatüregébe, és a képet a szája elé tartott másik tükörből figyelte. A fényforrás a visszeverődö napsugár volt. García erről szóló közleményét elolvasta Ludwig Türck (1810-1868) bécsi orvos, aki ennek hatására szintén foglalkozni kezdett a témával. Kórházi betegeken és hullákon egyaránt kipróbálta a módszert. Ő is a nap természetes megvilágítását használta. Az 1850-es évek végén a pesti egyetem orvosi karán dolgozó Jan Nepomuk Czermák (1828-1873) cseh élettanász, megismerkedve Türck kísérleteivel, ezt a technikát mesterséges fényforrás alkalmazásával tökéletesítette. Ő tette a legtöbbet, hogy e vizsgáló módszer a gyakorlatban népszerűsödjék. Sikerrel, mert néhány év alatt világszerte elterjedt.

Czermák gégetükrözése. A nélkülözhetetlenné vált vizsgáló eljárás feltalálásában hárman is közreműködtek