Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

A szervezet életműködéseinek nyomában

Annak igazolására, hogy a mellékveséből szárma­zó hexuronsav azonos a skorbutellenes hatású C-vi­­taminnal, kellő számú laboratóriumi kísérletre lett volna szükség. Ehhez pedig a rendelkezésre álló 25 grammnyi állati eredetű hatóanyag vajmi kevés volt. A probléma Magyarországon oldódott meg. Szent- Györgyit időközben Szegeden egyetemi tanárrá ne­vezték ki. Ott jól berendezett laboratórium és kitűnő munkatársi gárda állt rendelkezésére. A helyi adott­ságok lehetővé tették, hogy a környéken bőségesen termő paprikából állítsa elő a hexuronsavat. Több tonna zöldpaprikát préseltetett ki, a levet elpárolog­tatták. A kikristályosított 3 és fél kiló fehér por már elegendő volt a bizonyító vizsgálatokhoz. A kísérleti­leg előidézett állati skorbutot eredményesen gyógyí­tották vele. Egyidejűleg, a munkálatokba bevont ve­gyészeknek sikerült meghatározni a vegyület szerke­zetét, amit aszkorbinsavnak neveztek el (az elnevezés a skorbutra utal). Szent-Györgyi és munkatársai később kimutatták, hogy a citromban még egy vitamin található, amely a „P” jelzést kapta. Ez az anyag csökkenti az érfal át­járhatóságát. Hiánya vérzékenységet okoz. Ebben az időben a vitaminokon kívül más életfon­tosságú anyagok (nátrium, kalcium, kálium, magnézi­um, vas, réz stb.) élet- és kortanában is jelentős hala­dás történt. E kutatási eredmények mind elméleti, mind gyakorlati téren roppant fontosak voltak.

Next

/
Thumbnails
Contents