Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
A szervezet életműködéseinek nyomában
csak zavaros elméletekkel (a vér súrlódása, belső erjedési folyamatok stb.) próbálták megmagyarázni. Ettől kezdve a szervezetben zajló oxigenizációt (oxigénfelvételt) tanulmányozták. Hatalmas szemléleti fordulatot hozott az orvosi gondolkodásban, amikor felismerték, hogy az energia megmaradásának ehe érvényes az élő szervezetekben is. Ezt a kiemelkedő fizikai felfedezést egy német orvosnak, Robert Mayernak (1814-1878) köszönhetjük. Hajóorvosként dolgozott, amikor 1840-ben Németországból Batáviába, a mai Indonézia akkori fővárosába utazott. Észrevette, hogy a déli tengereken vett vér világosabb színű, mint ahogyan azt északon tapasztalta. Ebből helyesen arra következtetett, hogy minél melegebb éghajlat alatt él valaki, annál kevesebb tápanyag-kalóriára, annál alacsonyabb belső hőmennyiségre van szüksége ahhoz, hogy a normális hőmérsékletét fenntartsa. Ezt és egyéb megfigyeléseit általánosítva Mayer eljutott ahhoz a nagy felismeréshez, hogy az élő szervezetekben - csakúgy, mint a természetben mindenütt - különböző energiák használódnak el és alakulnak át. Eközben azonban összességük változatlan marad. Hazájába visszatérve Az erők mennyiségi és minőségi meghatározása (Über die quantitative und qualitative Bestimmung der Kräfte) c. munkájában foglalta össze észleléseit. A dolgozat 1842-ben, egy kémiai szaklapban jelent meg. Már a következő években más tudósok is foglalkoztak a témával, és a tételt pontosabb számításokkal igazolták, mint Mayer. Emiatt a felfedezés elsőbbségének kérdésében utóbb viták adódtak, s ez sok keserűséget okozott Robert Mayernak. A méltánytalanul mellőzött zseniális kutatók tragikus sorsa jutott osztályrészéül. Az élő szervezet energiagazdálkodásának tanulmányozása lehetetlen lett volna a korabeli kémia gyors haladása nélkül. Ennek egyik nevezetes állomása 1828, amikor a német Friedrich Wöhlernek elsőként sikerült mesterségesen előállítania egy szerves vegyületet, a karbamidot. Ismét egy elvi jelentőségű felfedezés! A régebbi, szélsőséges vitalista álláspont szerint ugyanis a szerves anyagok képződése, mint amilyen a karbamid is, kizárólag az élő szervezetben munkálkodó különleges „életerő” közreműködésével mehet végbe. Hosszan sorolhatnánk a 19. század első felének 116
