Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
286 képességek szempontjából alacsonyabb színvonalon állókat a társadalom nem hagyja magukra, hanem a>z állam ée a társadalom összeműködve igyekszik színvonalukat és az élet anyagi és szellemi veszedelmeivel szemben való ellen* állóképességüket tervszerű tevékenységgel növelni. A népgondozás természetszerűleg elsősorban a gyermekek és a fiatab korúak irányítását tűzi céljául. Egyrészt mint szorosabb értelemben vett gyermekvédelem, amely az elhagyott gyermekekről, tehát azokról gondoskodik, akik vagy szülők nélkül állnak, vagy pedig szüleik anyagi és erkölcsi körülményei megfelelő felneveltetésükre nem nyújtanak kilátást. Iskolán kívüli oktatás, olvasmányokban való irányítás, nyaraltatás és helyes szórakoztatás eszközei e tevékenységnek. A felnőttek gondozásának részben hasonló eszközei vannak. Itt elsősorban arról van szó, hogy a társadalom magasabb rétegei megtalálják az érintkezést az alsókkal nemcsak azért, hogy bajaikat megértsék és így a társadalmi rétegek közötti távolság csökkenthető legyen, hanem azért is, hogy szellemi támaszt nyújtsanak az alsó osztályoknak. A támogatás lényege távolról sem mindig az anyagi segítség, hanem nagyon gyakran a tanácsadás és helyes irányítás, amelyre az alsó rétegek tudatlanságuknál és gyakran erkölcsi gyengeségüknél fogva is erősen rászorulnak. Ebben a tekintetben a legnagyobb fokban elismerésreméltó munkát az angol settlementek, vagyis szociális telepek fejtik ki, amelyek a legáltalánosabb munkaterv alapján működve, az alsó néposztállyal való érintkezést és életkörülményeinek közvetlen érintkezésből kifolyó javítását tűzik célul, tanáccsal, tanítással és egyéb támasszal szolgálva az erre szorulóknak. Nevüket onnan nyerték, hogy az ’ilyen szociális munkára vállalkozók a városok szegény negyedeiben telepszenek meg, hogy egészen a nép közé vegyülve végezhessék munkájukat. A mozgalomban az angol főiskolai ifjúság kiváló szerepet tölt be. Máshol, az Egyesült Államok kivételével, a szociális telepek eredeti elgondolásukban, amely Toynbee tői származik, alig tudtak meghonosodni, Erzsébet angol királyné érdeme, hogy már 1605-ben külön törvénnyel rendezte a szegényügyet. E törvényben mondotta ki azt az alapelvet, hogy a község köteles saját szegényeiről gondoskodni. Ugyané törvény gondoskodott az anyagi eszközök előteremtéséről is, midőn bevezette a szegényadót. Néhány irányban megreformálva ma is ezen az alapon nyugszik az angol szegényügy rendezése és az újabb fejlődés különösen abban az irányban egészítette ki é rendszert, hogy a népjóléti minisztériumban központot teremtett a szegényügynek. A hatósági szegénygondozás mellett azonban Angliában is nagy tere v.an a társadalmi tevékenységnek, Franciaországban is már elég korán rendezték a szegényügyet és 1706-ban megindították a községi szegényhivatalok felállítását, amelyeknek a vigalmi adó bevételeket biztosították Más országokban is a szegényügy közvetlen intézése a községek feladatává tétetett és a hatósági szegénysegélyezés mellett a társadalmi tevékenységnek is teret biztositott. Gazdagabb országokban ebben hathatósan közreműködnek a különböző alapítványok is, amelyek főképen egyes különleges intézmények felállítását teszik lehetővé. így kórházak, árvaházak, betegotthonok stb. létesítését. Szegényebb országokban ilyen alapítványok hiánya erősen érezhető. Magyarországon a községek nagyrészének szegény volta, de részben a szervezet megfelelő kiépítésének hiányai is jelentékenyen hátráltatják a szegényügy helyes mederbe terelődését. Dicséretes kivétel ez alól a gyermekvédelem, melyet nálunk nagy gonddal szerveztek meg. Handwörterbuch der Wohlfahrtspflege. Hrsg, von Dr. Julia Dünner. 2. Aufl. Berlin, 1929. — Münsterberg, E.: Bibliographie des Armenwesens. Berlin, 1930. — Wex, E.: Vom Wesen der sozialen Fürsorge. Berlin, 1929. — Hauptausschusses für Arbeiterwohlfahrt: Lehrbuch der Wohlfahrtspflege- Nürnberg, 1930. — Salamon, A.: Leitfaden der Wohlfahrtspflege. Leipzig u. Berlin, 1921. — Liese: Geschichte der Charitas. Freiburg i. Br., 1922. — Arit, I.: Die Grundlagen der Fürsorge. Wien, 19,21. — Anderegg, E. és H.: Armenwesen und Wohltätigkeit. Bern, 1900. — Böhmert, V.: Armenpflege. Gotha, 1890. — Kostanecki, A.: Arbeit und Armut. Freiburg i. B. 1909. — Baum: Die Wohlfahrtspflege, ihre einheitliche Organisation und ihr Verhältnis zur Armenpflege. München, 1916. — Günther, A. u. Prevot, B.: Die Wohlfahrtseinrichtungen der Arbeitgeber in Deutschland und Frankreich. Leipzig, 1905. — Wex, E.: Die Entwickelung der sozialen Fürsorge in Deutschland 1914 bis 1927. Berlin, 1929. — Dünner u. Schrott: Die soziale Wohlfahrtsrente. Berlin, 1927. — Beeking, J.: Familien- und Anstaltserziehung. Freiburg
