Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
284 folyamatába mérséklőleg nyúl bele, amivel a válság elmélyülésének is ellene dolgozik. Arra természetesen vigyázni kell, hogy a munkába állástól visszatarthatja a munkások kisebb igényű részét. Ebben az esetben ugyanis a munkanélküli biztosítás már nem a szociális igazságot elégíti ki, hanem fékezője lesz a munkakedvnek, amelynek előmozdítása pedig elsőrendű közérdek. A harmincas évek világgazdasági válsága által okozott munkanélküliség enyhítésére a munkaidő rövidítésének gondolata is felmerült. Olaszország a Nemzetközi Munkaügyi Értekezletnél erre vonatkozó nemzetközi egyezmény megkötését szorgalmazta, azzal érvelve, hogy a foglalkoztatott munkások munkaidejének rövidítésével új munkaalkalmak teremthetők. Az 1937-ben a javaslat tárgyalására Genfbe összehívott értekezlet azonban eredménytelen maradt, nemcsak azért, mert ettől az eszköztől nem lehet nagyobb eredményt várni, hanem azért is, mert a javaslat a bérek csökkenése nélkül követelte a munkaidő rövidítését, amelyet az ipar egyébként is ellenzett. Ennek ellenére egyes, országokban, így p. o. Franciaországban kísérletek történtek a 40 órás munkahét bevezetésére. A segélyezési, vagy a genti rendszert, amelynek kezdetei 1867-re nyúlnak vissza, Belgium csak 1920-ban rendezte törvénnyel. Dánia, Norvégia, Finnország, Hollandia,. Svájc és Csehszlovákia alkalmazták ezt a rendszert. A munkanélküliségi biztosítást Anglia kezdeményezte 191i2-ben, amidőn azonban csak egyes munkáscsoportokra vonatkozólag lépett az életbe. Később a biztosítottak körét erősen kiterjesztette. Németország 1913-ban hozott idevonatkozó törvényt. Ausztria, Lengyelország és Olaszország szintén ezt a rendszert alkalmazták. Schwiedland, E.: Systeme der Arbeitslosenunterstützung. Wien, 1914. —- Angell, Лк and Wright, H-: Can Governments cure Unemployment. London, 1931. — Davison, R. C.: The Unemployment. London, 1928. — Butler, H, B.: Probleme der Arbeitslosigkeit in den Vereinigten Staaten. Berlin, 1921. 12. A szegényügy és a népgondozás. A jövedelemeloszlási politika célja, hogy a társadalom magasabbfokú szervezkedésével kapcsolatos jövedelmi egyenlőtlenségek mellett .is lehetővé tegye a társadalom minden iagjána'k emberi színvonalon való megélhetését. Nemcsak arról kell tehát gondoskodnia, hogy a piacon hátrányos helyzetben levők helyzete jövedemeloszlás szempontjából javíttassák, miként ezt a bérpolitika, ai lakáspolitika stb. teszik, hanem azokról is gondoskodnia kell, akik a jövedelemelosztásban e gondoskodás nélkül nem találják meg helyüket. Itt kapcsolódik be a jövedelemeloszlási politikába a szegényügy. A szegénység a társadalmi differenciálódásnak oly következménye, amely erősebben tagolt társadalomban sohasem hiányzik. Főokai a javak korlátolt volta és az emberek különböző képességei, amelyek a társadalomban és így a jövedelemeloszlásban való helyüket is igen különbözővé teszik. A szegénység tehát részben a társadalmi szerkezetből, részben pedig egyéni adottságokból származik, amelyek az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyzetének meghatározó tényezői. Teljes kiküszöbölése már csak az egyéni körülmények, az egyéni akarat és képesség döntő befolyásánál fogva is lehetetlen. A haladás a társadalmi- termelés megszervezkedése és belterjesebbé válása nem növeli, csali kirívóbbá teezi a szegénységet, mert élesebbé teszi az ellentétet ai jólétükben gyarapodó és a. nyomor régi fokain megmaradó néprétegek között. A szegénység előidézésében a társadalom szerkezetének jelentékeny része van, mégis az egyéni tényezőknek is igen nagy a befolyásuk. A kitartás, a szorgalom és a képességek hiánya csakúgy előidézői a szegénységnek, mint a testi és szellemi fogyatkozások, valamint a betegség. Mindezek erős akadályai lesznek a társadalomban való megfelelő elhelyezkedésnek, amely természetesen a' népesség gyarapodásával és a létért való küzdelem növekedésével mind nehezebbé válik. Bár távolról sem lehet állítani, hogy a szegénység mindig az illetők egyéni hibájának a következménye, mégsem lehet másrészről kétségbevonni azt, hogy az egyéni hibáknak is nagy szerepük van benne, ha nem is mindig mint pozitív, hanem sokkal gyakrabban mint negatív tényezőnek.
