Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
281 hogy addig, amíg a közgazdaság termelő erőinek egy része kihasználatlan, a pénzmennyiség szaporításának nem kell feltétlenül inflációt előidéznie, Ezt a megállapítást az orthodox valutapolitika egészen mellőzte, Keynes oly ад időben karolta fel ezt a gondolatot, amidőn alkalmazásának szükségszerű“ sége elemi erővel lépett előtérbe. Svédországban Cassel sürgette a munka* nélküliségnek közmunkákkal való leküzdését és ebben támogatásra talált a stockholmi iskolában. A svéd tapasztalatok fényesen igazolták a javaslatot. A német közgazdák1 is lelkesen csatlakoztak a harmincas években valóban mentő gondolatként jelentkező felfogáshoz. De Keynes a munkaalkalmak kormánysegítséggel való teremtésének fontosságát más szempontból is megvilágította. Már R. F Kahn azt igyekezett bizonyítani,* hogy a beruházásoknak a kormány részéről való támogatása nemcsak annyi munkásnak ad foglalkozást, amennyi számára a kormánytámogatás biztosít helyet, hanem ennél jóval többnek, mert az így forgalombakerülő vásárlóerő új keresletet teremt, amelyből munkások iránti újabb kereslet származik. Keynes lelkesen karolta fel ezt a gondolatot é& olyan meggyőző erővel fejtette azt ki, hogy miután Lloyd George a politikai légkört is megteremtette e lépés számára, az angol kormány, amely előbb csak arra szorítkozott, hogy egyes, a válság által különösen sújtott iparágaknak nyújtson vámok és hitelbiztosítások útján közvetett úton támogatást, rászánta magát munkaalkalmaknak kormánysegítséggel való teremtésére. Németország és Olaszország már előbb léptek erre az útra. A munkanélküliség enyhítésére alkalmazott eszköz közmunkák eszközlése, vagyis magánkezdeményezés híjján munkáknak a hatóságok részéről való megindítása volt* Erre a célra átfogó, több évre kiterjedő tervek készültek. Olaszország és Németország elsősorban a vízszabályozást, talajjavítást és az útépítést karolták fel, míg Anglia az építőipar, a vasúti hálózat fejlesztése, a hajózás támogatása és ezzel a hajóépítési ipar foglalkoztatása és ugyancsak nagy útügyi munkálatok megindításával igyekezett munkaalkalmakat teremteni. A szerzett tapasztalatok alapján ma már .alig férhet kétség ahhoz, hogy közmunkák megindítása hatályos eszköz a munkanélküliség enyhítésére. Igaz, hogy a világválság által okozott munkatnélküliség megszüntetéséhez később a nemzetek fegyverkezése is erősen hozzájárult, de a közmunkák már ez előtt is sokban enyhítették a munkanélküliséget. Hátrányuk kétségtelenül az, hogy nagy pénzügyi eszközöket kívánnak, mégpedig olyan időben, midőn az állam bevételei válság folytán csökkennek. Hosszú lejáratú kölcsönök felvételével azonban, amennyire erre mód van, a hátrány enyhíthető. Ott azonban, ahol a munkanélkülieket az állam segélyezi, munkaalkalmak teremtésével az állam terhei csökkenhetnek.1 2 * 4 A közmunkák egyébként a konjunkturális ingadozások enyhítéséhez is hozzájárulhatnak. Ennek eszköze az, hogy a közületek a körükben szükséges beruházásokat nem a gazdasági élet fellendülése idejében eszközük, hanem arra az időre halasztják, amidőn a pangás jelei mutatkoznak. Hirtelenül fellépő és szűkebb körű munkanélküliség esetében olyan munkák is szóbajöhetnek, amelyek alkaloinszerűleg és sürgősebb szükség nélküi végeztetnek, tisztán a munkanélküliség enyhítésére. Ezek a szükségmunkák. 1 Így különösen C. Föhl, H. Gestrich, E. Lukas és — nem túlzások nélkül — Nőit van der Nahmer. 2 V. ö. The Relation of Home Investment to Unemployment. (Economic Journal-köt. [193b] a 1173—198. old.) * V. ö. Le chómage et les travaux publiques. Génévé, 1931. 4 Példa erre Németország, ahol a világválság évedben ,1934-ig körülbelül 51/* milliárd márkát költöttek munkaalkalmak teremtésére és ezzel az 1933—1936. években több mint 8 milliárd márka munkanélküliségi segélyt takarítottak meg. (V. ö. Theodor Bühler: Deutsche Sozialwirtschaft. Stuttgart-Berlin, 1940, a 126. old).)
