Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
277 gyáhan. Budapest, 1916. — Varga /.: A lakásügy, mint közgazdasági és szociális probléma. Budapest, 1916. — Jetiinek H.: Budapest lakásügye. Budapest, 1920. — Reményit B.: Városfejlesztés és lakásreform Amerikában. Budapest, 1920. — Látzló Gy.j Wekerit állami munkástelep monográfiája. Budapest, 11926. — Bortet E.: A magyar lakásügy Л háború kezdetté tők I—II. kötet. Kalocsa, 1919. 8. A munkanélküliség. Közgazdaságunk egyik legnagyobb tökéletlensége, hogy nem biztosítja mindenkinek a közgazdaságba való bekapcsolódás lehetőségét A bekapcsolódás ugyanis három alapon lehetséges, t i. a tulajdon, a vállalkozás és a munka alapján. Aki nem rendelkezik elegendő tulajdonnal, hogy abból megéljen, sem elegendő képességgel és anyagi erővel arra, hogy ai vállalkozás terére lépjen, tisztán munkaerejének értékesítésére van utalva. Ennek lehetősége azonban attól függ, hogy van-e kereslet munkája iránt. Ha ez hiányzik, a munkás nem tud bekapcsolódni a közgazdaságba és ezzel életfenntartásának alapját veszíti el, mert munkanélkülivé lesz és munkáján kívül más megélhetési forrása nincsen. A munkanélküliség tehát embereket helyez mintegy közgazdaságon kívüli állapotba, elvonván tőlük a megélhetés lehetőségeit. Már Fichte hangoztatta, hogy az államnak eszméjéből folyó kötelezettsége, hogy minden polgára számára megélhetési alkalmat biztosítson. Fourier azután kiadta a munkára való jog jelszavát, egyéni jogként hangoztatva a munkaalkalomra való jogot. Tisztán logjkai alapon véve, e követelés mindenesetre észszerű. Ha ugyanis nem akarunk arra az álláspontra helyezkedni, hogy egyesektől az életre való jogot megtagadjuk, akkor el kell ismernünk, hogy a helyesen megszervezett közgazdaságban mindenkinek igénye kell, hogy legyen munkaalkalomra, ha máskép nem tud megélni. Ha ugyanis a közgazdaság a tulajdon nélkülieket a munkára, mint egyedüli keresetforrásra utalja, akkor nem tagadható erre való igényük. Ily jognak törvénybe iktatása magában véve természetesen nem használ, mert a kérdés lényegében azon fordul meg, tudunk-e valóban munkaalkalmat nyújtani mindenkinek, aki erre rászorul. Ennek felismerésével megszületik a munkanélküliségi politika, amely céltudatosan törekszik arra, hogy munkaialkalom megtalálását előmozdítsa. Amíg a közgazdaság az automatikus működésre és részeinek szabad egymásba illeszkedésére van felépítve, e feladat igen nehéz. Pedig fontossága a népesség szaporodásával egyre gyarapszik, mert a növekvő népesség számára gyakran nehéz a közgazdaság keretei között elhelyezkedést biztosítani. Mi történjék azonban azokkal, akik részére nem sikerül munkaalkalmat biztosítani? Nyilvánvaló, hogy ezekről is kell valamiképen gondoskodni. Ezt a következtetést sokáig vonakodtak levonni. Ezen nem is csodálkozhatunk, mert a kérdés megoldása ,a szabad kereseti gazdaságban valóban nem könnyű. A liberális gazdasági politika nem igen tudott másra gondolni, mint a munkanélküliek segélyezésére. Kétségtelen azonban, hogy ez csak fél megoldás, mert úgy a közgazdaságnak, mint az egyéneknek érdeke, hogy mindenki, aki dolgozni tud, munkaalkalmat találjon. Tervszerű munkanélküliségi politikát csak a munkanélküliség okainak alapos ismerete tesz lehetővé. Ezeket az okokat vizsgálva elsősorban a közgazdaság dinamikus jelenségeire irányul szemünk, mert a gazdasági élet változásai a munkaalkalmakra is döntő befolyást gyakorolnak. Mindenekelőtt a közgazdaság üteméből (ritmusából) áll elő munknélküliség. Ez az idénymunkanélküliség (Saisonmunkaínélküliség), amely az év forgásával kapcsolatos. Ilyen p. о. a mezőgazdaság munkanélkülisége télen, az építőipar pangása. szintén télen és egyes idényhez kötött iparok időszaki munkanélkülisége. Ez ellen magában véve nincsen más orvosság, mint az, ha az illető foglalkozási ág szünetelése idején munkásai más foglalkozást űznek. Ezért igyekszenek p. o. birtoktalan mezőgazdasági munkások körében a háziipart meghonosítani.
