Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
271 Argentinia 1918-ban ugyané térre lépett és Dél-Afrika 1918-ban a nőkre és gyermekekre vonatkozólag szervezte meg az anyagi bérvédelmet. Magyarországon a háború alatt 1916-ban a minisztérium egy rendelete a hadfelszerelési cikkekre vonatkozó közszállításoknál alkalmazott ipari munkások hatósági bérmegállapítását rendelte el. Általában a közszállításoknál különös gond fordítandó megfelelő bérek megállapítására és a közszállítások jelentékeny voltánál fogva nem megvetendő terület kínálkozik itt az anyagi bérvédelemre. Az angol nyomdászok szervezete már 1884-ben kívánta minimális bérek megállapítását a közmunkáknál, 1891-ben pedig az angol alsóház erre vonatkozó határozatot is hozott, amelyet azután 1909-ben szigorított. Így származott a közszállítási feltételekben a méltányos bérek záradéka ífáir wages claus). Franciaországban 1899-ben arra kötelezték a hatóságokat, hogy közszállításoknál az illető iparágban szokásos béreket kössék ki. Az anyagi bérvédelemnek számbavehető eszköze továbbá közszállításoknál az alvállalkozók kizárása is. Az alvállalkozók ugyanis maguk is nyerni akarván a munkán, ezt nemcsak anyagban, hanem munkabéren való megtakarítással is igyekszenek elérni. Magyarországon az anyagi bérvédelem érdekében a mezőgazdaság terén is történtek lépések. Az 1898 : II. te. fentemlített rendelkezése, midőn választást enged a munkásnak természetbeni bér és pénzbér között, voltaképen a bér magasságát is érinti és határozottan ez irányban halad az 1923. évi XXV. te., mert felhatalmazta a minisztériumot, hogy paritásos alapon a mezőgazdaságban bérmegállapító bizottságokat állíthasson fel. Az 1923-as törvény szerint azonban a bérmegállapító bizottságok csak olt állítandók fel, ahol a mezőgazdasági kamara véleményének meghallgatása u1án a földmívelésügvi miniszter ezt elrendeli. Románia már 1907-ben felhatalmazta a kerületi bizottságokat az előző három év átlagának figyelembevételével minimális bérek megállapítására. Best, D.: Der Mindestlohn. München u. Leipzig, 1914. — Böhringer: Die Lohnämter in Viktoria. 1911. — Brauer, Th.: Lohnpolitik in der Nachkriegszeit. Jena, 1922. — Nathan: Das Minimallohnproblem. 1920. — Anderson, G.: Fixation of Wages in Australia. Melbourne, 1929. — Mélhodes de fixation des salaires minima. Bureau international du Travail. Geneve, 1927. — Burns, E. M.: Wages and the State. 1926. — Fisher Holzmann, H.: The Development of Social Insurance and Minimum Wage Legislation in Great Britain. 1933. — Der Arbeiterschutz bei Vergebung öffentlicher Arbeiten, herausg. vom Arbeitsstatistischen Amt. Wien, 1900. — Oubert: Arbeitsbedingungen bei Submissionen. 1902. — Klein, E.: Minimallohn und Arbeiterbeamtentum. Jena, 1902. — Forzano: Le minimum des salaires. Marseille, 1904. — Le minimum de salaire dans l’industrie ä domicile. Paris, 1912. — Bertrand, L.: Le minimum de salaire et les adjudications des travaux publics. Bruxelles, 1888. 5. A lakáspolitika feladatai. Az anyagi bérvédelem a munkás életszínvonalának emelését tűzi ki célul. Ez csak akkor érhető el, ha a munkabér legalább a megfelelő élelmezést és lakást teszi lehetővé. Az egészség és a munkaerő fenntartásához a lakás megfelelő volta majdnem ugyanannyival járul hozzá, mint az élelem. A lakásnak további nagy fontossága van erkölcsi szempontból és a munkásság rendezett életmódja szempontjából is. Rossz lakásviszonyok nemcsak a tüdővésznek és egyéb betegségeknek forrásai, hanem az elégedetlenségnek, az eldurvulásnak és az erkölcstelenségnek is. Ez teszi, indokolttá, hogy ia lakáskérdés a szociálpolitikai gondoskodás külön tárgyává tétessék. A lakáskérdésre elsősorban a nagyvárosokban és a nagy ipari gócpontokban uralkodó áldatlan állapotok irányították a figyelmet. E nagy központokban a munkások megfelelő elhelyezése számára nem áll rendelkezésre a szükséges férőhely, amelynek előteremtését erősen hátráltatja az, hogy kislakások építése aránylag drágább és kezelésük is több nehézséggel jár, mint az oly épületeké, amelyekben nagyobb és a tehetősebb osztályoknak szánt lakások vannak. így azután a lakáskínálat ebből a szempontból erősen elmaradt az egyre növekedő lakáskereslet mögött és a nagyvárosokban tömegesen vannak azok, akik csaik albérletben vagy ágybérletben találnak elhelyezkedést. E mindenképen káros és veszedelmes tényállás ellen küzdeni feladata a lakáspolitikának, amely tehát a kevésbbé tehetős osztályok, elsősorban a munkásosztály lakásviszonyainak javítására törekszik. E téren szomorú viszonyok állanak fenn. Az 1911. évi budapesti lak&sszámlálás szerint az egyszobás lakásokban az átlagos laksűrűség 4 33 volt és a főváros lakosságá-
