Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)

VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - I. Fejezet. A szociálpolitika lényege és fejlődése

Politik. Berlin u. Leipzig, 1922. — Негкпег, H.: Die Arbeiterfrage. 2. Bd. 8. Aufl. Berlin, 1922. — Schmoller, G.: Die soziale Frage. Leipzig u. München, 1918. — Weber, A.: Der Kampf zwischen Kapital und Arbeit. 3. u. 4. Aufl. Tübingen, 1921. — Wiese, L.: Einführung in die Sozialpolitik. 2. Aufl. Leipzig, 1921. — Zwiedineck—Südenhorst, 0. Sozialpolitik. Leipzig u. Berlin, 1911. — Bogardus, E S.: The Development öf Social Thought. New York, 1940. — Handwörterbuch der Arbeitswissenschaft. 2. köt. Hrsg. v. Fr. Giese. Halle a. d. Saale, 1930. — Továbbá, Balás К.: A szociálpolitika főkérdései. Budapest, 1929. — Brauer, Th.: Sozialpolitik und Sozialreform. Jena, 1931. — ‘Heyde, LJ Abriss der Sozialpolitik. 7. Aufl. Leipzig, 1931. — Günther, E-: Sozialpolitik. Berlin u. Wien, 1930. — Lechtape, H.: Die menschliche Arbeit als Objekt der wissenschaftlichen Sozialpolitik. Jena, 1929. — Pipkin, Ch.: Social Politics and Modern Democracies. New York. Vol. I—II. 1932. — Der wirtschaftliche Wert der Sozialpolitik. Eine Sammelschrift. Jena, 1931. — Czettler J.: A mezőgazdasági szociálpolitika. Budapest, 1914. — A magyar szociálpolitika fejlődésére: Héller F.: Magyarország szociálpolitikája. Budapest, 1923.

Fontosabb szociálpolitikai folyóiratok: ReVue Internationale du Travail. Génévé, Labour Gazette, Reichs-Arbeitsblatt, Soziale Praxis, Munkaügyi Szemle (a háború végéig a Munkásügyi Szemle).

2. A szociálpolitika jelentősége. Az egyének élete a társadalomban folyik le, amelynek kereteit az állam a maga jogrendjével határozza meg. Az állam és a társadalom azonban egymással folytonos kölcsönhatásban állanak, amely a társadalom fejlődésével és a kultúra fokának emelkedésével folytonosan növekszik. A demokratikus állam eszméjét is a társadalom erői alakították ki és juttatták győzelemre; bizonysága ez annak, hogy az állam csak akkor áll szilárd pilléreken, ha az általa megvalósított jogrend megfelel a társadalomban erről uralkodó eszménynek. Minden, ami összhangban van azzal az elgondolással, amely a társadalomban az emberek együttéléséről uralkodik, erősíti, az pedig, ami ezzel ellenkezik, gyengíti az államba, mint a jogrend őrébe vetett bizalmat és végeredményben magát az államhatalmat is, amelynek fenntartása pedig a békés és rendezett társadalmi együttműködés feltétele.

A szociálpolitika törekvése mindenkinek emberhez méltó megélhetést biztosítani, mégpedig olymódon, hogy számol a gazdasági haladással és igyekszik arra, hogy ennek gyümölcseit a mindenkori lehetőségekhez képest mindenki élvezze. Ezért siet azok segítségére, akik helyzetüknél fogva könynyen megfosztatnak attól, hogy a haladás előnyeiben részesedjenek. Ezzel a szociálpolitika egyik főtámasza lesz az államnak, mert a társadalmi rend pilléreit erősíti meg.

Nem kisebb a szociálpolitika jelentősége társadalmi szempontból sem. Tévednek ugyanis azok, akik azt hiszik, hogy a szociálpolitika kiépítése csak a kevésbbé tehetősek érdeke. Ez a felfogás már csak azért is téves, mert a társadalmi együttélés szempontjából éppen olyan fontos a különböző rétegei közötti összhang és kölcsönös megértés, mint az állam szempontjából. Joggal hangsúlyozták a szociálpolitika barátai azt is, hogy a tehetősebb osztályok saját életfeltételeiket ássák alá akkor, ha körülöttük tömegnyomor, rossz élelmezési és lakásviszonyok uralkodnak, amelyek az ezek alatt szenvedők családi életét és egészségügyi viszonyait megrontják. Mindez erősen visszahat a tehetősebb rétegek életére is, mert a közegészségügy siralmas állapota mint a ragályok melegágya halt és ezzel az ő életüket is veszélyezteti, éppen úgy, mint a nyomor által tenyésztett kultúrálatlanság, amely a tudatlanságban és a bűnözésben állandóan veszélyezteti a társadalmi együtt^ működés menetét, amelyben pedig minden társadalmi réteg egyaránt érdekelve van.

De gazdasági szempontból sem közömbös az alsó osztályok helyzete. Mihelyt a gazdaságot nem szűk üzleti szempontból, hanem igazán nemzeti szempontból tekintjük, azt a pazarlást, amely munkásvédelem nélkül a munkaerővel folyik, a nemzetgazdaság szempontjából a legerősebben el kell ítélnünk. Aki belátja, hogy a tőkével gazdálkodni kell, annak azt is be kell látnia, hogy a munkaerőt sem szabad pazarolni. Rossz munkafeltételek pedig az esztelen pazarlással egyenlők, mert aláássák és elsorvasztják a