Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VI. Rész. Biztosítási politika
231 A biztostásügy fejlődésével a biztosítási jog a jog külön ágaként alakul ki, amely pontosan meghatározza úgy a biztosítottak, mint pedig a biztosítók jogait és kötelességeit. A biztosítottnak mindenekelőtt azokat az adatokat kell szolgáltatnia, amelyekre a biztosítónak a kockázat megállapításánál szüksége van. Viszont pontos megállapítást kíván az is, hogy a biztosító milyen feltételek mellett és milyen mértékben vállalja a kockázatot. Mindennek pontos körülírása a biztosítási kötvény feladata. A biztosítási kötvény nem tekinthető szorosabb értelemben értékpapírnak, bár pénzkövetelésre való jogot tartalmaz. Mégis az életbiztosítási kötvény, bár hiányzik belőle a helyettesíthetőség, bizonyos tekintetben hasonlít az értékpapírokhoz. Nevezetesen biztosíték vagy elzálogosítás céljára a belőle származó jogigényből kifolyólag alkalmas. A biztosító intézetek tartalékai közül közelebbi megvilágítást érdemel a díjtartalék, amely az életbiztosítással kapcsolatos. Képzését az teszi szükségessé, hogy a biztosítás egész tartama alatt a biztosított állapdó, tehát nem változó díjat fizet, holott az idő múlásával az elhalálozás valószínűsége folytonosan emelkedik és az eihalálczottak már nem vesznek részt a díjfizetésben. Ezért ahhoz, hogy a biztosító intézet idővel ne kerüljön fizetési zaVarba, az életbiztosítás díját úgy kell megállapítani, hogy a biztosított eleinte, tehát fiatalabb korában eszközölt díja az akkori halálozási valószínűség által követelt összegnél nagyobb, mégpedig annyival, amennyi tartalékolva és kamatos kamatra kihelyezve eléri azt az összeget, amely az átlagos valószínűség szerint kifizetésre fog kerülni.1 A díjtartalék tehát csak abban az értelemben tartalék, hogy a jövőben esedékes fizetésre tétetik félre; rendeltetése tehát előre meghatározott és abból adódik, hogy célszerűségből nem a halálozási veszéllyel növékvő díj fizetésére kötelezik a biztosítottakat, hanem a biztosítási díj a biztosítás tartama alatt állandó marad. A biztosítónak a díjtartalékot meg kell őriznie és megfelelően gyümölcsöztetni, mert később esedékes kötelezettségeinek csak így tud eleget tenni. A biztosítás üzemi költségei elég jelentékenyek. Hajúrik az 1928. évre a Magyarországon működő biztosító intézetekre vonatkozólag a saját kockázat díja gyanánt kimutatott 63 millió pengő következő megoszlását közli. Kifizetett károkra 18'5 millió P, tehát 29'3%, igazgatási és üzemi költségekre 33 0 millió P, tehát 52 4%, díjtartaléknövekedés ÍO'O millió P, tehát 15'9% ési üzleti nyereség P5 millió P, vagyis 2'4%. Müller: Anlage und Verwaltung der Kapitalien privater Versicherungsunternehmungen. 1914. — Gronewald: Einrichtung und Betrieb einer grossen deutschen Versicherungsgesellschaft. 1912. — Hilbert: Technik der Versicherungswesens. 1914. — Lengyel: Die Bilanzen der Versicherungsunternehmungen. 2. Aufl. Berlin, 1927. — Haymann, Fr.: Leistung und Gegenleistung im Versicherungsvertrag. Berlin-Leipzig, 1933. — Sack, W.: Die deutsche Rückversicherung in der Entwicklung. Leipzig, 1941. — Gróh István: A biztosítási szerződés és a kockázatviselés. Budapest, 1940. 5. A biztosítás vállalati formái. Az üzleti szellemre a biztosítás mint tőkeelhelyezési alkalom rég óta ingert gyakorolt; eleinte különösen a tengeri biztosítás terén, később más biztosítási ágakban is. Előmozdította ezt annak felismerése, hogy széles körökre való kiterjesztése a vállalkozói tevékenységnek tág teret ad és jelentékeny tőkék megforgatására nyújt alkalmat. Különösen az életbiztosítás és az ezzel rokon biztosítási ágaik sokat is köszönhetnek a magánvállalkozásnak, amely üzleti szellemével felkarolta a biztosítás tudományos elveit és igyekezett ezen az alapon kifejleszteni a biztosítás intézményét Költséget nem kímélve az üzletszerzésre vetették magukat az így alakult vállalatok és ezzel a biztosítás eszméjének terjesztésében és népszerűsítésében hatalmas eredményeket sikerült elérni. Ezzel az üzleti alapon felépülő biztosító vállalatok messze túlszárnyalták a kölcsönösségi biztosítást, amely legtöbbször nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyek a nagy, tőkeerős vállalatok rendelkezésére álltak. A vállalkozás formája itt a nagy tőkeszükségletnél fogva természetesen a részvénytársaság, amely az üzlet széles keretekben való folytatásához szükséges tőkét legkönnyebben tudja előteremteni. Gyorsan kiderült azonban, hogy a helyesen megszervezett biztosításnál nem is szükséges a részvénytőkének teljes összegben való befizetése, mert ha a díjak megfelelően vannak meg-1 A díjtartalékra vonatkozólag v. ö. Nizsaloyszky Endre világos fejtegetését. (A biztosítottak érdekeinek megvédése az életbiztosítási díjtartalékok kezelése. Katholikus Szemle 1936. évf. a 353—365. old.) A
