Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
III. Rész. Kereskedelmi politika - II. Fejezet. Külkereskedelmi politika
140 határtermelékenységének süllyedésével lehetséges. Minthogy pedig a bérszínvonalnak a munkai termelékenysége az egyik főtényezője, ebből olyan ellenhatás indulhat ki, amely végeredményben és hosszabb időközökben a bérszínvonal emelkedését megakadályozza. Tisztában kell ugyanis lennünk azzal, hogy mesterséges eszközökkel lehetséges ugyan a vállalatok jövedelmezőségét emelni, de nem lehetséges a nemzeti termelékenységet fokozni, amely végeredményben a termelési tényezők adottságain múlik, amelyekből a termelési fölények származnak. Ha a védvám a termelési fölények kihasználását csökkenti, akkor a nemzeti termelékenységet és ezen keresztül végeredményben a béreket is csökkenti.1 A munkabérek emelésének hatályos eszközei a munka termelékenységének emelése és a munkások szervezkedése. A védvám a bérviszonyokban eltolódásokat idéz elő és a két utóbb említett tényező nélkül azt eredményezheti, hogy egyes munkáscsoportok bére javul, de ez más csoportok, kivált a tanulatlan munkások rovására történik. A magas bérszínvonal védelmének érve különösen az Európán kívüli országokban kedvelt. Az Egyesült Államokban H840 óta mint a „Pauper Labour Argument11 a védvámosok egyik főérve. Segítségével nyerte meg a republikánus párt maga számára a munkásosztályt. Hangoztatói természetesen elhallgatják azt, hogy az Egyesült Államokban a bérszínvonal magasságának igazi oka a gazdag természeti forrásokban, a lakosság éles gazdasági érzékében és az ország technikai haladásában van. E források kihasználását nem gátolná a külföldi árubehozatal, sőt oda vezetne, hogy termelékeny munkájáért az Egyesült Államok lakossága olcsóbban vásárolhatná meg egyéb szükségleti cikkeit. Téves tehát az az érvelés, amely a szociális dömping jelszavát hangoztatja minden vámleszállítással szemben. Ausztráliában a hatvanas évek óta ugyancsak kedvelt jelszóvá lett a bérszínvonal védelme, holott a csekély népsűrűség egyik főtényezője itt a bérszínvonal magasságának. Európában a tömegek védvámos irányú hangolására elsősorban a nemzeti munka védelmének követelése szolgál. Azt hangoztatja, hogy ^minden termelési ág és minden termelő osztály egyaránt igényt tarthat .arra, hogy a. külföld versenyével szemben védelmet nyerjen. A védvám tehát az állam gondoskodását jelenti minden termelő osztályról és így az egyenlőség, az egyenlő védelem hangzatos jelszava csatlakozik e követeléshez, amelyet Bismarck vetett a közvéleménybe akkor, amidőn az ipari védvámok mellé bevezette az agrárvámokat. A gazdasági élet törvényszerűségeinek világa mellett ez az érvelés még gyengébb lábakon áll, mint az előbbi. Olyan vámtarifát szerkeszteni, amely mindenkinek érdekét egyformán megvédené, márcsak azért sem lehet, mert a nemzetgazdaságin belül is érdekellentétek állanak fenn. A vámvédelem ezeket az érdekellentéteket nem csökkenti, hanem növeli. Hiszen jövedelemeloszlási küzdelmeket idéz fel az árszínvonal változása folytán és e küzdelmek döntenek afölött, hogy ki milyen előnyt tud magának biztosítani a vámvédelemből. Mindenkinek egyenlőképen való megvédése vámok segítségével márcsak azért is lehetetlen, mert a különböző néprétegek nem egyenlő közvetlenséggel kapcsolódnak be a termelésbe és így egyes néprétegek a vállalkozás jövedelmezőbbé tételének előnyeiből a legkülönbözőbb mértékben és közbeékelődő, gyakran hosszasan tartó folyamatok útján részesednek. Közvetlen előnyt a vámvédelem csak a vállalkozók számára jelent, akik ez előnyből a tőkésnek és a munkásnak csak annyit juttatnak, amennyit az magának jövedelemeloszlási küzdelmek árán ki tud vívni. Arról tehát szó sem lehet, hogy mindenki egyenlő előnyt húzzon a vámvédelemből, annál is ke^ésbbé, mert ez az érvelés megfeledkezik arról, hogy minden termelő egyúttal fogyasztó is és így a vámvédelem okozta drágaság következményeit is 1 A bérek magasságában a különbségek nemzetközi forgalom dacára megmaradnak. Taussig: Anglia és India, Anglia és a kontinens közötti viszonyra utal. (Theorie d. internal. Wirtschaftsbeziehungen. 25—26.)
