Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
Bevezetés. A gazdasági politika lényege és irányai
го 5. A szocializmus kezdetei. A szocializmus csírázása arra a korra esik, amelyben az individualista világnézet uralkodott. A egyéni szabadság látszott az emberi lét főkövetelményének. A szocializmus első hirdetői feltétlenül bíztak érvelésük meggyőző voltában és azt hitték, hogy felismerve okoskodásuk helytálló voltát, az emberek önként meg fogják valósítani a gazdasági életnek elébük tárt alapon való újjáépítését. Bízva nemcsak az emberek szabadságszeretetében, hanem szervezkedésre való hajlamában is, az első szocialisták a szabad társulásban látták a szocializmus megvalósításának eszközét. Erre legjellemzőbb Charles Fourier (1772—1837) elgondolása, ki egy bizonyos számú egyénnek olyan társulására gondolt, amely úgy a> termelésre, mint a fogyasztásra kiterjed, tehát közös munkára és közös élvezetre való egyesülés. Ez a falanszter, amelyet Madách az „Ember tragédiájában“ nem Fourier szellemében értelmezett, midőn ridegségét domborította ki.1 Fourier szerint a falanszter ugyanis oly szervezet, amely mellett a munka többé nem teher, hanem élvezet, mert mindenki hajlama szerint választja meg benne munkáját, amelyet a választás szabadsága és az tesz élvezetessé, hogy a falanszterben megszűnik a munka egyhangú volta, mert nem kell mindig ugyanazt a munkát végezni. A képzeletnek kevés'bbé merész szárnyalásával Louis Blanc (1811—1882) nemzeti műhelyek felállítását javasolta, vagyis termelő szövetkezetek létesítését, Robert Owen (1771—1858) pedig a fogyasztási szövetkezetek alakjában vélte a szocializmust megvalósíthatónak. A szocialistáknak ezt a csoportját Gide asszocialistáknák nevezte, mert a szabad társulás, a szövetkezet volt szemükben, az az eszköz, amely a szocializmus megvalósítására alkalmas. Hogy nem mindenki szeret dolgozni és hogy a magasabbrendű munkamegosztás tervszerű beosztást és vezetést tételez fel, az asszocialistáknak nem okozott gondokat, mert szerintük mindez szabad társulás útján is megvalósítható. Abban bízva, hogy az ember természete alapjában jó, meg voltak győződve arról, hogy a szabad társulás keretében a termelés nem csökkenni, hanem inkább növekedni fog. Az ebbe vetett bizalmat alátámasztotta a technikának az a páratlan fejlődése, amely ebben az időben bekövetkezett, azzal biztatva az emberiséget, hogy ezentúl kisebb áldozattal is bőségesebb ellátást tud majd magának biztosítani. A haladásnak ez a derűs tudata egyik főtámasza völt a csírázó szocializmusnak. Hozzája kapcsolódott az észszerűség győzelmébe vetett hit és az ész uralmába vetett bizalom, amely azt a reményt táplálta, hogy az emberiség az észszerűség útjára térve jobb jövőt biztosíthat magának. Ebben a gondolatkörben éltek már az asszocialisták, de elgondolásaikban a szabadságon volt a súly. A tiszta racionalizmus adta meg a jelleget a. kezdődő szocializmus azon rendszerének, mely SeDint Simon (1760—1825) nevéhez fűződik. Amíg ugyanis az asszocialisták szűkebb közösségekre, mint a falanszterekre, vagy a nemzeti műhelyekre gondoltak, addig Saint Simon és követői, S. A. Bazard és В. P. Enfantin (1796—1864) a közgazdaság egészét felölelő, szervezeti és technikai szempontból egészen az észszeruség elveire épített közösség megvalósításában látták a megoldást. Saint Simon eszménye tehát hazájának, Franciaországnak, egy nagy gyárhoz hasonló megszervezése volt, amely észszerű berendezésénél és mindenkinek a legmegfelelőbb helyre állításával fogja a jólétet biztosítani. Az egyenlőség volt eszménye Saint Simon iskolájának is, elsősorban azonban abban az értelemben, hogy az összes születési kiváltságok eltörlendők és mindenki azt a helyet foglalja el a társadalomban, amely egyéni képességeinek és a köz számára teljesített szolgálatainak megfelel. Hogy a tulajdon ne zavarja az egyenlőség megvalósítását, annak örökölhetőségét akarták 1 Szellemesen jegyezte meg Charles Gide, hogy Fourier elképzelésében a falanszter inkább egy előkelő szállodához hasonlított, amelyben az emberek kedvtelésből tartózkodnak. (V. ö. Ch. Gide et Ch. Rist: Histoire des doctrines économiques Paris, 1909. A német fordításban Jena, 1918, a 277. old.)
