Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)

II. Rész. A forgalmi gazdaság - I. Fejezet. Az ár

5. A termelési költségek. A termelési költségeket többféle szempont szerint lehet csoportosítani. Tárgyuk szerint vannak anyagköltségek (nyers- és segédanyagok), mnnkaköltségek, tőkeköltségek (kamat és törlesztés) és egyéb költségek (adók, reklám, érdekképviselet). A vállalkozó költségvetésében ezen kívül a haszon is szerepel, melyet bizonyos kulcs szerint számítva felvesz számvetésébe (kalkulációjába), mert számára a termelés csak akkor jövedelmező, ha az árból neki is marad valami. Így a vállalkozói költségekben nemcsak készkiadások szerepelnek, hanem saját szolgálataiért bizonyos térítések is; így a vállalatban fekvő saját tőkéjének kamatja és saját munkájának ellenértéke.

Céljuk szerint megkülönböztetünk finanszírozási költségeket, előállítási költségeket és eladási költségeket. Ezek a vállalkozás megindításának és a vállalat fenntartásának a költségeit, a szorosabb értelemben vett termelési (gyártási) költségeket és a termékek elhelyezési, vagyis forgalombahozatalukkal kapcsolatos költségeket foglalják magukban.

Elszámolásuk módja szerint vannak közvetlen és közvetett, vagyis felosztandó költségek (regie). E megkülönböztetés abból származik, hogy csak a költségek egy része jelentkezik közvetlenül a termelés alkalmával, szorosan alkalmazkodva az előállított mennyiséghez. Ilyen mindenekelőtt az anyag költség, mely minden előállított darabnál felmerül és közvetlenül meghatározható. Ilyen a bérköltség is darabbér esetén.

Nem ilyen természetűek a többi költségek. Ezek nem függnek közvetlenül az előállított mennyiségtől, hanem együttesen, globálisan jelentkeznek. így van ez a vállalat berendezésénél, az irodáknál és műhelyeknél. Ha ezeket egy előállított darabra vonatkozólag ismerni akarjuk, pedig a kalkulációhoz ismernünk kell, akkor ezeket valamilyen elv szerint el kell osztanunk az előállított mennyiségre és a különböző termékekre. Ez nem egyszerű feladat, de elkerülhetetlen, ha komoly alapon nyugvó ajánlatot akarunk tenni az árra vonatkozólag. A felosztandó költségek azok, melyek bizonyos rugalmasságot biztosítanak a költségszámításnak, mert lehetővé tesyik, hogy közvetett költségekkel jobban terheljük az oly cikket, mely a keresletre való tekintettel több költséget bír el és kevésbbé azokat, melyek nehezebben bírják el a nagyobb költséget. Hiszen a vállalat szempontjából csak az fontos, hogy a közvetett költségek, melyek éppúgy költségek, mint a közvetlen költségek, a termelés egészében megtérüljenek.

A közvetlen és közvetett költségek együttvéve adják meg a vállalat összköltségét. Nyilvánvaló, hogy az összköltség az előálllított mennyiséggel változik és a termelt mennyiséggel mindig növekszik. De az is világos, hogy az összköltség nem arányosan emelkedik az előállított mennyiséggel, mert a közvetett költségek nem függnek közvetlenül a termelt mennyiségtől. A berendezés amortizációja, az irodák és műhelyek fenntartási költségei, valamint a vállalat vezetésének költségei nem növekszenek minden egyes előállított darabbal. Ezek ebben a vonatkozásban állandó költségek, míg a közvetlen költségek változó költségek, mert az előállított mennyiséggel arányosan, némelyek pedig lassúbb, esetleg bizonyos mennyiségek előállítása esetén gyorsabb ütemben növekszenek. Ebből, ha az összköltséget Kö-vel, az előállított mennyiséget w-el jelöljük, az összköltségnek a 3. ábrán vázolt lefolyása adódik.

Árajánlat tételénél nem lehet egyszerűen az összköltségből kiindulni, mert ez még nem nyújt tájékozást az iránt, hogy az áru egy egységének előállítása mennyibe kerül a vállalkozónak. Ezt csak akkor tudja meg, ha az összköltséget elosztja az előállított darabok vagy egyéb egységek számával. Az így nyert költség az egység- vagy darabköltség, vagyis más néven az átlagköltség. A darabköltség az összköltség és az előállított darabok számának hányadosa. Tehát, ha .KV vei jelöljük az összköltséget, az egységköltség к = Kőim, hol m az előállított mennyiség. Az egységköltség lefolyását a 4. ábra mutatja.