Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
A csillagnézés megszállottjai
mérni. Abban az időben már voltak mechanikus órák, de Hevelius a vízórát jobban kedvelte, sokkal pontosabbnak találta a kezdetleges mechanikus óráknál. Az ő idejében, 1656- ban ismerte meg a világ Huygens orsójáratú ingaóráját. Az orsójárat számos fogyatékossága (nagy rések az ütköző alkatrészek között, pontatlan megmunkálás stb.) miatt érthető, hogy a vízóra még mindig pontosabban „járt”. Az óra a XVIII. században, a Graham által feltalált horgonyjárattal vált precíziós időmérő eszközzé. A messzi Angliában Edmond Halley (1656 - 1742), a kor egyik legelső csillagásza hallotta, hogy Hevelius szabad szemmel és vízórával dolgozik, és kíváncsisága odáig terjedt, hogy elutazott Danzigba, ami az akkori utazási körülmények között nem lehetett kicsiny vállalkozás. A lengyel és az angol csillagász összebarátkozott, sok órát töltöttek a háztetőn kialakított Stellaeburgumban (csillagvárban). Halley elcsodálkozott azon, hogy Hevelius a Nap delelését hat másodperc pontossággal meg tudta állapítani. Hevelius szépen rajzolt, az 1647- ben megjelent Selenographia (Holdrajz) c. könyvében 563 oldalon írta le és mutatta be a Holdat, 153 gyönyörű rézmetszete illusztrálta a könyvet. Több üstököst is megfigyelt, lerajzolt. Csillagtérképébe olyan csillagokat is berajzolt, amelyek mások számára láthatatlanok maradtak, de ő távollátása következtében észlelhette. Gyönyörű csillagatlasza csak halála után jelent meg. Korának ismert tudósaival levelezett, levélgyűjteményét 15 fóliókötetben őrizte meg. Obszervatóriuma, nyomdája és könyvtára 1679-ben leégett, aminél nagyobb csapás nem érhette volna. Nem is élt utána sokáig, 1687-ben meghalt. Felesége a kimentett levelezést, kéziratokat, nyomólemezeket gondosan megőrizte, de az ő halála után a kéziratokat, leveleket hulladékpapirosként értékesítették, a nyomólemezekből tálcákat, csészealjakat készítettek. 1790-ben posztumusz könyve jelent meg. A könyvárusi forgalomba még nem került könyvek Danzig 1754-es ostromakor égtek el, csak néhány példány maradt meg, ezek ma megfizethetetlen raritások. így, ilyennek látjuk Hevelius rokonszenves alakját a csillagászat és távcsőtechnika történetében. A XVII. század műkedvelő csillagnézői még messze jártak attól, hogy távcsöveiket előre megtervezzék, hogy azok olyan nagyításúak, felbontóképességűek és fényerejűek legyenek, mint amilyeneket készíteni szeretnének. Egyebet nem tehettek, mint próbálkoztak, különböző lencsefelületeket, gyűjtótávolságot, átmérőt, különféle elhelyezésű lencséket próbáltak távcsöveikbe beépíteni anélkül, hogy sejtelmük lett volna, mi jelenik majd meg a látómezőben. A gyakorlat messze megelőzte az elméletet, ami nem ritka jelenség a technika történetében. A távcsőépítő műkedvelők közt van Christoph Wren, aki a London városát pusztító tűzvész után a várost újratervezte. A király megbízásából Greenwichben egy régi erődítmény falainak felhasználásával csillagvizsgálót épített, amatőrműhelyében lencsecsiszoló gépet készített, amellyel hiperboloid lencsefelületet tudott köszörülni. Többen megkísérelték folyadéklencsék készítését is. Két vékony sík-54
