Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

Tudomány és varázslat

gével. 12 éves korában remek szó­noklatokat írt, számos nyelven be­szélt, tizenöt évesen írta meg a Magia naturális c. műve első kötetét. Ter­mészetesen, mint minden kortársa, ő is hitt az asztrológiában, az aranycsi­­nálás lehetőségében és a varázslatban is. Szívesen járt tudósok társaságába, ő maga is alapított egyesületet, az Accademia dei segretti-t (Titkok akadémiája), ami azonnal felkeltette az inkvizíció figyelmét. Rómába ren­delték; meghurcolása azonban csak tovább növelte népszerűségét. Meg­választották a már működő Hiúzok akadémiájának tagjává (Accademia dei Lincei). Az akadémia tagjai vál­lalták, hogy olyan élesen figyelik a természet jelenségeit, mint ahogy a hiúz nézi áldozatát. Nagy kedvvel gyűjtötte a kövülete­ket, kitömött állatokat, ritkaságokat, tudományos kísérleti eszközöket, s valóságos múzeumot rendezett be, amelyet a Rómába látogató külföldi tudósok nagy figyelemmel tanulmá­nyoztak. A természettudományokon kívül az irodalom is érdekelte, drá­mákat írt. A Magia naturalis-t 1553-ban, 1560-ban és 1589-ben is kiadták, hi­szen nemcsak tudományos dolgok­ról, hanem bűvészmutatványokról, szakácsmüvészeti fogásokról is írt, főzési recepteket is közölt. Számunk­ra érdekesebb, hogy írt a Camera obscura-ról (sötétkamra). Belül feke­tére festett láda oldalán lyukat fúrt és jól lehetett látni a külső világ bevetí­­tődő, fordított képét. A kép élességét lencsével fokozta. Gőzfecskendőt tervezett, tartályban levő víz felületé­re gőznyomás nehezedett, ami csö­vön át a vizet kinyomta a tartályból. Foglalkozott elektromos és mágneses jelenségekkel, s ezeknek misztikus magyarázatot adott. Észrevette, hogy a mágnestű elhajlik az északi irányból - deklinációja van —, s felvetette, nem lehetne-e részletes deklinációs térkép alapján megállapítani a hajók helyzetét a tengeren. A deklináció ilyen felhasználását később sokan megkísérelték. Lencsék használatáról is írt ilyeténképpen: „Homorú lencsén át a távoli tár­gyakat élesebben, de kicsinyítve lát­juk; domború lencsével a közeli tár­gyak nagyítva mutatkoznak, bár ho­mályosan. Ha meg tudnánk találni a módját, hogy olyan lencsekombiná­ciót állítsunk össze, amely a távoli tárgyakat közelebbről mutatná, az bi­zony nagy dolog lenne.” Porta optikai tanulmányairól is írt könyvet: De refractione optices pare libri, IX. Napoli 1593. Sík- és gömbtükrök tulajdonságait is megvizsgálta, és megkísérelte gyújtópontjuk elméleti - geometriai szerkesztés útján történő - megha­tározását. Eredményei azonban bi­zonytalanok. Megkísérelte különféle csiszolású lencsék egymásra helyezé­sével azok képalkotását meghatároz­ni. Észrevette, hogy távoli tárgyak képe nagyítva és fordítva jelenik meg a látómezőben. Ezért sokan hiszik és vallják, hogy a távcső legrégibb felta­lálójának Portát kell tekinteni. Első­sorban az olaszok akarják így a távcső feltalálásának dicsőségét megszerez­ni. Az esetleg akkor már feltalált táv­cső semmiféle gyakorlati alkalmazá­sának nincsen nyoma. Porta 1615-ben halt meg Nápoly­ban. A kort illetően tehát találkozha­tott Galileivel, aki 1564— 1642 között élt. Nincs róla hír, elképzelhető, hogy a „nagy természetű” Galilei nem óhajtott találkozni az általa ko­molytalannak vélt Portával. 26

Next

/
Thumbnails
Contents