Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
Néhány szó a fénytörésről
ahol az égi egyenlítő és a foldpálya metszik egymást, van a tavaszpont és az őszpont. A rektaszcenziót a tavaszponton átmenő körtől számítják. Nappal megmérték tehát a Nap és a Hold egymástóli szögtávolságát, a következő éjszakán a kérdéses égitest és a Hold közötti szöget, majd kiszámították a Naptól és a tavaszponttól való távolságot is. Elmondani is körülményes, végrehajtani még inkább nehéz volt; a módszer egyébként is tele van hibalehetőséggel. A svédek 1632-ben megszállták Prágát, a csillagvizsgálót kifosztották, a szép műszereket és több csillagászati órát, amelyeket Jóst Bürgi, a kor legkiemelkedőbb tudós technikusa készített, magukkal vitték. A zsákmányt szállító hajó elsüllyedt. Néhány kisebb műszer, így egy szép kvadráns (14. ábra) megmaradt, ezek a prágai műszaki múzeumban láthatók. Az optika nélküli eszközök nagy korszaka Tychóval ért véget, bár még sokkal később is készítettek kvadránsokat távcső nélkül. Hevelius, lengyel csillagász a szabad szemmel végzett megfigyelést pontosabbnak tartotta, mint a távcsöveset, de ő kivételnek tekinthető. Alakjával még találkozunk. Emberösünk elámulhatott, amikor patakon átgázolva, botjával a mélységet tapogatta és talán ijedten vette észre, hogy botja töröttnek látszik. Ahogy a vízből kiemelte, ismét hibátlan volt, a vízben nyilván nem tört el, csak úgy látszott. Próbálta-e valamiképpen magyarázni a furcsának tűnő jelenséget? Amit ő látott-tapasztalt, hosszú évszázadokon át foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is a fizikusokat, gondolkodó elméket. Mi e jelenséget fénytörésnek mondjuk. Több mint száz évvel ezelőtt, pontosabban 1882-ben, a Győrött megjelent Physika gimnáziumok felső osztályai számára c. tankönyvben a szerző, kora egyik ismert tudósa, Bierbauer Lipót így írt a fénytörésről: „Fénytörésen a fénysugaraknak azon eltereltetését értjük, melyet szenvednek, midőn valamely átlátszó közegből más átlátszó közegbe mennek át. A levegő és a víz átlátszó közegek, ha tehát egyikből másikba megy a fény, megtörik.” A győri fizikakönyv a tudománytörténeti emlékezésről sem feledkezett meg, s elmondta, hogy Snellius, holland fizikus tanulmányozta először tudományos alapossággal a fénytörést. Snell (latinosán Snellius) Wil- lebzord van Royen Leidenben született 1591-ben és Ugyanott hunyt el 1626-ban. Apja is kitűnő matematikus volt, ő maga Tychónál és Keplernél tanult. 24 éves korában a Föld nagyságának kiszámítására háromszögeléssel megmérte a Bergen op 22 NÉHÁNY SZÓ A FÉNYTÖRÉSRŐL
