Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

A Palomar-hegyi „ötméteres"

A második világháborút követő időkben világszenzáció, „csúcstechnika” volt a híres Palomar-hegyi 200 hüvelykes (5 m) távcső (100. ábra). Ma már tudomány- és technikatörténet; létrehozása, megtervezése, megépítése ma is izgalmas történet.

A háború befejezése után Magyarországon is értesülhettünk a háború hat éve alatt végbement tudományos fejleményekről. Dr. Kulin György megalapította a Magyar Csillagászati Egyesületet (e sorok írója is alapító tag volt), amelynek izgalmasan érdekes folyóiratában, a Csillagok Világában olvashattunk először a Palomar-hegyi távcsőről. Érdekes fotója díszítette a lap első számát. A nyitócikket Greguss Pál írta Az ötméteres távcső címen, amelyből megtudtuk, hogy: „1947. október 3-án, amerikai időszámítás szerint délután 2 órakor jelentették, hogy az optikai vizsgálatok a fény hullámhosszának egytized mértékén belül tökéletesnek mutatták a tükör felületét”. Majd így folytatta: „a cikkíró dr. Max Mason a Palomar-hegyi csillagvizsgáló tanácsának elnöke kijelentette, hogy még sohasem csiszoltak egy ekkora üvegfelületet ily pontossággal”.

Az óriási tükörteleszkóp terve 1926-ban vetődött fel, amikor George Ellery Hale (1868-1938), akit ma a XX. század Herschelének is mondanak, a Rockefeller-alapítvány bizottsága előtt ismertette a 7,5 m tükörátmérőjű teleszkóp tervét. Sokan ellenezték, képtelenségnek tartották,

hogy egyáltalán lehetséges ilyen nagy üvegtükör készítése, s nem alap nélkül, az óriási költségtől is ódzkodtak.

Hale asztrofizikus volt, és 1895 — 1905 között a Yerkes-obszervatóriumban dolgozott, majd később a Mount Wilson-csillagvizsgálót igazgatta. Az ő találmánya a spektrohelioszkóp, amellyel a napkorona (kromoszféra) olyankor is megfigyelhető, ha a Nap teljes fényben ragyog. Egyébként a kromoszférát régebben csak napfogyatkozáskor tudták tanulmányozni rövid ideig. Tervezett napteleszkópot a napfény színképének tanulmányozására, és 1908-ban ő mutatta ki, hogy a napfoltoknak mágneses tere van.

Nos tehát, hosszas vita után egy 5 m-es műszer tervezését kezdték meg, a munkálatokra az alapítvány 6 millió dollárt irányzott elő.

Nehézségekkel, meglepetésekkel számolni kellett, hiszen ilyen nagy üvegtükröt még senki sem készített. Sokan emlegették a Mount Wilson korábbi 2,5 m-es távcsövének esetét, amelyet 1917-ben próbáltak ki, és ijedten állapították meg, hogy a Jupiterre irányított távcső látómezejében öt-hat elmosódott Jupiter-kép jelent meg. Kiderült azután, hogy a próbát megelőző nappalon a kupolát nyitva hagyták, és a kaliforniai nyárban az egész berendezés áthevült, a tükör azért adott torz képet. Amikor a kupolát éjszaka jól kiszellőztették, a Jupiter képe élesen jelent meg.

A tükör anyagát hosszas tanako-146

A PALOMAR-HEGYI „ÖTMÉTERES”