Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Gallatz János - dr. Kozma Jánosné: Söripar
Söripar A reformkor és az I. világháború közötti időszak A nagyipari sörfőzés kialakulása A XIX. század közepéig a sörfőzést, más mesterségekhez hasonlóan, céhrendszer keretében végezték. Magyarországon igen sok sörfőző céh működött Pesten, Budán és a vidéki városokban, mivel inkább a városi lakosság volt a sörfogyasztó. A század második felére a céhrendszer túlhaladottá vált, és gátja lett az ipar fejlődésének. Mégis egészen az 1872. évi VIII. te. életbe lépéséig fennállt. A sörfőzésben az 1843. évi Pesti Serrendtartás indította el a szabad versenyre alapozott ipari gyakorlatot. Kimondta: „minden pesti polgár servám lefizetése ellenében szabadon főzhet sert”. Ez a serrendtartás még képesítéshez sem kötötte a serfőzést, szabad versenyt hirdetett. Pest városa ezzel visszaadta az ősi magyar polgári seresszabadságot, és lehetőséget adott az ipar kibontakozására. így aztán 1844-ben, amikor Schmidt Péter — pesti születésű, de müncheni serfőzőcéhben szabadult mester —- kérelemmel fordult Pest városához, hogy serfőzdét létesíthessen, mindjárt meg is kapta az engedélyt. Serfőzőháza 1867-ig üzemelt az Üllői út 31 sz. alatt. Raktározásra Kőbánya mélyművelésű kőfejtőhelyét, kiegyenlített hőmérsékletű pincejáratait használta. Kőbányán ugyanis az évszázadok folyamán építkezésekhez felhasznált mészkősziklák kifejtése után olyan pincék keletkeztek, amelyek hatalmas, helyenként 8—10 méter magas, boltozatokkal kiképzett és folyosókkal összekötött föld alatti termekből álltak. Itt ugyanis -—■ eltérően a többi kőbánya nyílt üregétől — a fejtés aknaszerűen folyt. Ennek eredménye lett a több mint 30 km hosszú pincerendszer, amelynek hőmérséklete télen-nyáron állandó. Ez a maláta termeléséhez, a sör érleléséhez és tárolásához igen jó, természetes körülményeket biztosított. Schmidt volt tehát, aki a Duna vonalától Kőbánya felé fordította a figyelmet. Serfőzdéje fennállásáig a városban maradt. A serfőzéshez nagy mennyiségű és jó minőségű ivóvízre van szükség, ezért a serfőzdéket a század közepéig mindenütt víz mellé telepítették. Pesten és Budán természetesen a Dunához. 1840 után azonban Bevilaqua Borsodi Béla szerint: „Takáts Sándor megépíti az első szívópumpás kutat, ahonnan ökör vagy ló hajtotta géppel kavicsra, homokra, faszénre, mint szűrőanyagra szivattyúzzák a vizet, s így pótolják a Duna vizét kútvízzel”. Tehát a sörfőzdék-
