Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
470 Szeszipar igyekeznek titokban tartani. Ez a titoktartás azonban ma már inkább csak formális, mivel a mai technikai eszközökkel az elemzés, a termékek frakcióinak vizsgálata alapján az összetétel közelítőleg megállapítható. Mindezek ellenére az utánzatok mégis csak ritkán érik el a minta minőségét. A magyar likőripar kialakulása, az iparszerű termelés és forgalmazás alapjainak lerakása a XIX. század közepére, illetve második felére tehető. A kisebb, ún. királyi haszonbérletekből — regáliákból — fejlődtek ki a likőrgyártó vállalkozások. (Később előre kikötött évi összegekért bérbe adták ezt a „jogosítványt”.) A fogyasztók ízléséhez igazodva mind több és több változatban készítették az italokat. Különféle ízesítőkkel és mézzel, később cukorral, ún. édes pálinkákat is árusítottak. Sokat tanultak a bortermelőktől és a kereskedőktől, így nem csoda, hogy a likőripar eszközei, szerszámai, gépei, berendezései ma is legnagyobbrészt azonosak a borászatéval. Valószínűleg megközelítjük a történeti tényeket, ha elfogadjuk, hogy a legrégibb likőrgyártó vállalkozók, cégek, többségükben ilyen regálebérletekből fejlődtek ki. E vállalkozások anyagi erejét és biztonságát növelte, hogy sok esetben más területen is érdekeltek voltak. Például a regálebérlettel egyidejűleg bérelték a község, a város vagy a földesúr pálinkafőzdéjét is. Más esetben borkereskedéssel foglalkoztak, vagy egyidejűleg ecetgyártást is végeztek. A Kecskeméti Iparosok Egyesülete által adományozott oklevél az 1872. évből a Gschwindt-féle szeszgyár részére Forrás: a Szeszipari Kutató Intézet gyűjteménye
