Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Balatoni Mihály: Tejipar
Tejipar 369 földi árnál jobban értékesíthették. A márkázás azonban csak évek múlva érte el célját, mert a rövidesen bekövetkező világgazdasági válság a keresletet erősen lecsökkentette. A világgazdasági válság és hatásai A tejipar viszonylag dinamikus fejlődését az 1929-ben kitört világgazdasági válság — ha időben kissé eltolódva is — súlyosan érintette. Az üzemekbe szállított tej az 1930. évi 310 millió literről 1932-ben 303 millió literre csökkent. A budapesti tejüzemek tejbeérkezése és az eladott fogyasztói tej is több éven át csökkent, és csak 1936-tól kezdett emelkedni. Az el nem adott tejet részben ipari célra dolgozták fel, ami erősen rontotta az üzemek jövedelmezőségét. A tejfeldolgozó üzemek életében a válság hatása 1932-ben jelentkezett. A tejiparban 1929-ben 5325 fő dolgozott, számuk 1932-re 4718-ra csökkent, és csak 1936-ban érte el az 1931. évi szintet. Főként a szakképzetlen munkások és a nők száma csökkent, a szakképzett munkások számában kisebb mértékű volt a csökkenés. Ez arra utal, hogy a tejipar is növelte a munkanélküliséget, főként a nehezen munkát találó szakképzetlen munkásokkal. Nehezítette a tejipar helyzetét, hogy a márkázás eredményeként 1930-ban megindult vajexportot súlyosan érintette a világpiaci ár zuhanása. Németországban az 1930. évi árszinttel szemben 1932-ben 100 kg vaj helyett 138 kg-ot kellett eladni, hogy azonos devizabevétel legyen. A vajexport fellendítése érdekében 1933 januárjában 12 vajgyáros megalakította a „Butyryl” Magyar Tejtermék Kiviteli Szövetkezetei, amely az OMTK mellett bonyolította le a vajexportot. A világgazdasági válság különösen a kis- és középüzemeket érintette, így a kisvállalkozások egy részének tönkremenetelét idézte elő. A válság erősen sújtotta az alföldi területek tejgazdaságát. Az OMTK. jelentése szerint: „Az Alföld évi tejfeleslege hozzávetőleg 19,3 millió 1. Ezt a tejet ma még nem lehet értékesíteni, mert nincs megfelelő tanyai úthálózat és mert a gazdáknak nem áll rendelkezésükre tőke dél-magyarországi telepek létesítésére”. A rossz értékesítési lehetőségek miatt, és mert a kisparaszti gazdaságokban a tehéntartás igen gyakran az igázást is szolgálta, a tejtermelés sem tudott számottevő mértékben fejlődni. A tehenenkénti tejhozam 1930-ban országosan mintegy 1400 liter volt. A lecsökkent tejértékesítés miatt különböző hatósági rendelkezéseket hoztak a piac szabályozására. 1932-ben a budapesti tejszállításra törzskereteket határoztak meg, amelyet felosztottak a budapesti üzemek között. Ezen belül fogyasztói és ipari tejet különböztettek meg, ez utóbbi ára alacsonyabb volt. A tejet, a tejszínt és a tejfölt Budapestre csak igazolvánnyal lehetett behozni. Ez élesebbé tette a „milimári”-problémát, ugyanis a Pest környéki falvakból tejeskofák illegálisan évi 30—50 millió liter, többnyire vizezett tejet hoztak Budapestre. A hamisítás megszüntetésére a Fővárosi Vegyvizsgáló Intézet razziákat tartott, volt olyan nap, amikor 6000 liter tejet koboztak el és öntöttek a csatornába.
