Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)

I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában

AZ ÉLELMISZERIPAR TÖRTÉNETE A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG

33

re azonban ennél korábbi példa is hozható. Hernádnémetiben egytizedet szedtek az őrlésért 1581-ben, a Komárom környékén járó dunai malmok vámját szintén egytizedben állapították meg a XVII. század elején. Figyelembe kell azonban venni, hogy e két utóbbi esetben olyan malmokról volt szó, amelyek elsősorban a hadsereg számára őröltek. Lehetséges, hogy az egyébként szokásosnál magasabban megszabott őrlési vámmal a köznépet igyekeztek távol tartani a katonai szükséglet kielégítésére rendelt malmoktól.

Az 1660-as évek elején várainkba és városainkba német katonaságot vezényeltek. Kassa városa 1662-ben még vámmentesen őrölt számukra, de 1663- ban már úgy rendelkezett, hogy 15 köböl gabona után egy köböl vámot adjanak. s ezenkívül fizessék meg a molnárok munkabérét. Ez idő tájt a hadsereg már tetemes összeggel tartozott az alsó és a felső malombeli molnárlegényeknek, akik panasszal fordultak a városhoz, hogy ,.már egy ital serre valójuk sincsen".

E néhány kiragadott példa nyomán arra lehet következtetni, hogy a XVI—XVII. század folyamán a hadsereg ellátására rendelt malmokban egytized. a közhasználatú malmokban pedig egytizenhatod lehetett az őrlési vám. A két vámtétel közötti különbség elég jelentős volt ahhoz, hogy érdekeltté tegye a malomtulajdonosokat a katonaság számára végzett munkában, s az sem kizárt. hogy éppen az utóbbi adott példát az őrlési vám emelésére.

Az őrlési vám nagyobbik hányada a malomtulajdonost illette meg, s a kisebbik rész maradt a munkálkodó molnárnak. A molnárok többsége részért dolgozott a malomban. 1573-ban a murányi uradalom jolsvai (Jolsava. Csehszlovákia) molnára harmados volt, ugyancsak harmadrészért dolgozott 1581-ben a hernádnémeti molnár, egy évszázaddal később szintén egyharmad illette a molnárt Murányalján. 1590-ben az erdélyi fejedelem kolozsmonostori (Cluj-Manastur. Románia) malomvámjának „harmada a malommesteré" volt. Beregszászon (Beregovo, Szovjetunió) viszont I. Rákóczi György 1634-ben és 1645-ben egyaránt egynegyedet engedett át a molnárnak. A gyalui uradalomban fekvő Magyarvistán (Vistea, Románia) pedig 1652-ben csökkentették a molnár részesedését: „az malom korábban harmados volt, de most negyedessé tette" az udvarbíró. Ugyanekkor a pápai úriszék harmados molnár ellen folytatott pert. 1645-ben Munkácson (Munkacsevo, Szovjetunió) két malom kerekét forgatta a Latorca vize, a felső malom négy kőre járt harmadáért, de a hat kőre forgó alsó malombeli molnár negyedrészért dolgozott. A molnárok részesedésének mértékét több tényező határozta meg, természetben megállapított bérük hányada függhetett a malom rozzant vagy éppen kifogástalan állapotától, különösen az utóbb említett munkácsi példából következően attól, hogy hány kőre járt a malom, azaz mennyi volt a teljesítőképessége, s nem utolsósorban az őrlési vám nagyságától. Éppen a vámemelésre való tekintettel döntöttek úgy a fentebb említett Vas megyei malmos gazdák, hogy „a molnárjainknak senki közülünk többet nem enged, hanem negyedet’’. Akár harmados, akár negyedes volt is a molnár, a megállapított hányad csak abban az esetben volt