Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Berszán Gábor - Tepliczky Ottó: Húsipar
310 Húsipar Század eleji feldolgozógépek a Húsipari Múzeum szabadtéri kiállításán A húshűtés fontosságát elismerték, de a természetes jéggel nem tudtak mélyhűtést végezni. A költséges gőzüzemű berendezés használata a kisiparosoknak gazdaságtalan, beszerzésükre elegendő tőkéjük sem volt. A Gazdasági Lapok 1888-ban megjelent 25. száma az ismert és működő Refrigerátorról így ír: „hús fagyasztása 48 óráig +5 °C-on, majd 48 óráig —15 °C-on. Ezt követően a tárolási hőmérséklet—6 °C(előhűtés—fagyasztás— tárolás). A Refrigerátor fagyasztó berendezés comprimálja a levegőt, majd ezután rögtön megritkítja s így a megritkított levegő a környezettől elvonja a meleget. A hideg lég izolált (szigetelt) csöveken jut a hűtőkamrába, a berendezésben folytonos cirkuláció van.” A vágószék, hűsszék, mészárszék elnevezés középkori eredetű. Nyelvünk minden négylábú bútordarabot gyűjtőfogalommal — a székkel — határozott meg (asztalszék, pohárszék stb.). A mészárosok ilyen négylábú padokon darabolták és árusították a húst. Az elnevezés később átragadt az üzletre, így alakult ki a mészárszék. A székekben a húst részeire bontva, fogasokon tárolták. Mérésnél cifrázó- és tőkekést, székácsot (kis húsbárd), továbbá tőkebárdot használtak. A csontokat — hivatalosan már nem volt cubák — húsfűrésszel darabolták. A legfontosabb berendezési tárgy a vágótőke, amely a századfordulóig egyetlen darab tölgyfarönk volt. Az 1890-es évek táján terjedt el az ún. rakott tőke, amely több, finoman csiszolt, egymáshoz illesztett tölgyfahasábból állt.
