Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
220 Cukoripar Gryllus-féle ioncserélő állomás automatikaíáblája a Szolnoki Cukorgyárban (iff. Moravszki Mihály felvétele) vező Iroda cukoripari tervezőrészlege, amelynek később, a fejlesztési lehetőségek megnyíltával fontos szerepe lett az ipar rekonstrukciójában. Az államosítás utáni években a megfelelő ütemű répafeldolgozást gyakran akadályozta a szűk gőztermelő kapacitás. A kazánpark eredetileg jobb tüzelőanyagra épült, mint amilyen az ötvenes években rendelkezésre állt. Gyakoriak voltak a kazánmeghibásodások is, és a feldolgozásra többnyire a krónikus gőzhiány nyomta rá a bélyegét. A kazánok elöregedése is problémát jelentett. A helyzeten kezdetben más területről — a cukoriparon kívülről — kikerült használt kazánok beépítésével igyekeztek segíteni, majd sor került a fűtőolajpóttüzelés alkalmazására is. Ezt nehezen gyulladó szeneknél szellemesen oldotta meg Zsigmond András találmánya^ amelyet Kossuth-díjjal is elismertek. A cukoripari rekonstrukció elhúzódása miatt a berendezések fizikai állapota egyre romlott, amin a két kampány közötti időben végzett nagykarbantartással már nem lehetett kellő mértékben úrrá lenni. Előfordult, hogy üzem közben több tíz tonnás cukorfőző vákuumkészülék összeroppant. Ilyen körülmények között munkavédelmi és más hatósági letiltások is születtek. A feldolgozandó répát — rövid időszak kivételével, amikor ezt a feladatot a Növénytermeltető Vállalat vette át — továbbra is a cukorgyárak termeltették meg.
