Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
200 Cukoripar 1890-es években történetének nevezetes fordulatához érkezett, mert termelése először haladta meg a fogyasztást, 1891-ben pedig az összes kivitel a behozatalt. Ettől kezdve rohamos a fejlődés a termelés és a kivitel terén egyaránt, és 1912/ 1913-ban cukoriparunk az 591116 tonnás termeléssel elérte csúcspontját. 1913/1914-ben 30 cukorgyár nyerscukorértékben 545 960 tonna cukrot állított elő. A gyárak száma az 1888/1889. évinek 2,3-szeresére, cukortermelése 17,9- szeresére növekedett. A gyártott cukor mennyisége az I. világháború miatt 1919/1920-ra csökkent mélypontjára, 11 609 tonnára, a külkereskedelmi cukormérleg pedig 1916-tól lett negatív. Az 1913. évi cukorkivitel az 1912/1913. évi termelés 72%-át tette ki. Az osztrák finomítottcukor-behozatal már csak kivitelünk kb. 10%-ának felelt meg. A monarchia cukorkivitelében ez időszak elején még 1%-os, 1913-ban már 37,5%-os arányban vettünk részt. Saját összes kivitelünkön belül is többszörösére nőtt a cukorkivitel százalékos aránya. A monopolkapitalizmus korához tartozott, de a cukoriparban még új jelenség volt a cukorkartell. Mivel a cukorárak a nagy túltermelés folytán hanyatlani kezdtek, 1891 októberében létrejött és 1894-ig érvényben volt a bécsi cukorkartell. Ez a termelést kontingálta, a belfogyasztást Ausztria—Magyarország részére 230 ezer tonnában állapította meg, az export szabadon maradt. 1894/1895-ben azonban elsősorban a nádcukor-túltermelés és a kartellen kívül álló finomítók versenye úgy lenyomta a cukor világpiaci árát, a Spannung (a finomított és a nyerscukor közti árkülönbözet) 20 koronáról 8 koronára zsugorodott össze. Ezért 1895-ben megalakult a finomítók (kontingentálási) kartellje. Ekkor viszont a nyerscukorgyárosok nyeresége lett nagyon kevés, ezért egyesületet alapítottak (Genossenschaft der öster.-ung. Zuckerfabriken), amely a cukorfinomítók belföldi szükségletét kontingentálta. Mivel ekkor a finomítók látták veszélyeztetve hasznukat, 1897-ben megkötötték a cukorfinomítók és a nyerscukorgyárak közti kartellt. Ebben a nyerscukorgyárosok kötelezték magukat, hogy csak a kartellben levő finomítóknak adnak el, a finomítók viszont nem vásárolhattak kartellen kívüli nyerscukorgyáraktól. A nyerscukorgyárosok lemondtak a finomításról, a finomítók pedig az esetleges nyerscukorgyár-létesítésről. A nyerscukorgyárosok egyidejűleg a répatermelést is rajonírozták, azaz megállapodtak, hogy minden gyár csak a közelében levő vidék répáját vásárolhatja meg. A réparajonírozás a kartell időszakán túl is fennmaradt. A hitelbank érdekeltségéhez tartozó gyárak termékeik értékesítésére külön ún. leszámítoló irodát hoztak létre. A kartellt a brüsszeli cukoregyezmény (1903) követelményeként kellett feloszlatni. Ez Anglia kezdeményezésére jött létre, mert gyarmatainak cukortermelését akarta megvédeni. A csatlakozó államok vállalták, hogy megszüntetik a cukoriparuk fejlesztése érdekében bevezetett kiviteli jutalmakat, és a kartellek eltörlésével a szabad verseny előtt nyitnak utat. Az öt évre szóló egyezményt újabb öt évre hosszabbították meg. A kartellek megszűnése után a magyar cu
