Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 193 a termelés egyharmada nyolc gyárban még sajtolással folyt.) Egészen kicsi, néhány hektoliteres diffúziós edényekre tértek át, amelyeknél a töltésszámot gyors munkával nagyon erősen fokozták. Ez az üzemeltetési mód már káros volt, nagyobb vízfogyasztással, gyengébb mértékű cukorkivonással járt együtt. A gyárosnak azonban még mindig előnyös volt, főként ha a hígabb cukorlevek bepárlásához olcsó szén is rendelkezésre állt, hiszen az átalányozottnál jóval több répát tudott feldolgozni. Az államkincstár és a gyárosok versenyében az állam újabb lépésre, az 1880. évi XLVII. te. kiadására kényszerült. Ez az adótételeket erősebben, a kiviteli adó-visszatérítéseket kisebb mértékben emelte (most már három, 88—92%, 92—99,5% és 99,5% polarizációjú cukorcsoportra), és a kontingentálás mértékét is fokozta. Bevezette a diffúziós edények bizonyos határ feletti töltésszámának külön adóztatását. Ekkor a gyárak ezen belül maradva külön e célra kialakított széles és lapos edényekbe igyekeztek minél több répaszeletet bepréselni. Cukoriparunk termelési és gazdasági helyzete 1868 és 1887 között erősen hullámzott. A kezdeti fellendülés után a már 1872-ben elkezdődött gyarmati cukortúltermelés nyomán 1873-ban cukortúltermelési világválság alakult ki, ezzel egy időben általános gazdasági válság is kirobbant, és megkezdődött a pangás. 1878-tól volt ugyan némi élénkülés, de 1884—1885-re újabb cukorválság keletkezett. Ennek oka már nemcsak a túltermelés volt, hanem a fogyasztás erős csökkenése is. A mezőgazdasági termékek világszerte alacsony árai miatt ugyanis csökkent a mezőgazdasági termelőréteg fizetőképes kereslete. Kedvezőtlenül hatott a fogyasztásra az 1881-ben csak magyar területen bevezetett és többször emelt külön cukorfogyasztási adó is. A nyersanyag adóztatásán alapuló cukoradó rendszerén nagy rést ütött az üledék- (melasz-) cukortalanítási eljárás hetvenes évek óta bekövetkezett elterjedése. A melaszból előállított cukor önköltsége ugyan kedvezőtlen volt, de az eljárást alkalmazó gyárak mégis előnyhöz jutottak, mert azonos adózott répamennyiségből több cukrot kaptak, ezzel kivitelüket és a vele járó adóvisszatérítést növelni tudták. Az átalányozást a törvényhozás ugyan állandóan igyekezett pontosítani, szigorítani, de ez kevés sikerrel járt. A nyersanyag szerinti átalányozásos adóztatás tehát már túlhaladottá vált, nem szolgálta sem a kincstár érdekeit, sem az ipar fejlődését. Külön hátránya volt, hogy nem vette figyelembe a hazai répa kisebb cukortartalmát. A kontingentálás bevezetése zavarta a hosszabb távú gazdálkodást is, hiszen nem lehetett előre kiszámítani az adópótbefizetés mértékét. A répa-, illetve cukortermelésben 1882 és 1887 között a Duna bal parti része (Vágvölgy, Nyitravölgy) átvette a vezető szerepet a jobb parti résztől. A répatermelési terület az összesnek 0,34%-a volt. A répatermelés átlagos hozama 17,6 tonna/hektárra emelkedett. A soproni kerületben a répa ára már ekkor a cukortartalomtól függően változott! A cukortartalom országos átlagára nincs adat, a fejlődést közelítően érzékelteti, hogy az előző időszak végére a 7%-os nyerscu
