Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
Malomipar 131 A 100 főnél több munkavállalót foglalkoztató iparvállalatok államosításáról szóló 1948. évi XXV. törvény alapján 28 nagymalmot államosítottak. Teljesítőképességük és termelésük a malomipar egészének valamivel több mint 10%-át képviselte. 126 uradalmi kismalom a földreform során megváltott vagy elkobzott vagyonként a Földművesszövetkezetek Országos Központja (FOK) kezelésébe, 10 malom pedig az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának felszámoló tömegéből a Mezőgazdasági Ipari Üzemi Központ (MIÜK) hatáskörébe került. E helyi jelentőségű malmokat előbb bérbe adták, majd állami kezelésbe kerültek. A malomipar állami szektora 1949 végén jutott túlsúlyba, amikor a 20. sz. törvényerejű rendelet alapján állami tulajdonba vették a napi 10 tonnán felüli kapacitású, illetve a 10 főnél nagyobb létszámmal dolgozó malomüzemeket. Ezáltal 1949. december 31-én az államosított malmok száma 661, napi őrlési kapacitásuk 12 045 tonna volt. Röviddel ezután, 1951-ben állami igénybevétellel, 1952-ben pedig megváltással erőltetett ütemben megtörtént a kisipar körébe tartozó mintegy 700 malom átvétele is. Mivel időközben több magánmalom beszüntette működését vagy bevonták iparengedélyét, 1952 közepétől már kizárólag állami tulajdonban levő malmok végeztek kenyérgabona-őrlést. Ezzel a tulajdonviszonyok átalakulása befejeződött, létrejött az állami malomipar, és megszűnt ebben az ágazatban a magánszektor. A malomipar szervezése és irányítása céljából 1948-ban létrehozták a Malomipari Igazgatóságot, amely 1962-ig minisztériumi hatóságként látta el az iparág felügyeletét. Az irányítása alatt álló állami malmok 1950-ben 9 malomipari központ, 1951-től pedig 19 megyei malomipari egyesülés vállalataiként működtek. Egy-egy megyei egyesüléshez 20—80 malom tartozott. Önálló vállalatként közvetlenül az iparigazgatósághoz tartozott a négy fővárosi, továbbá a békéscsabai és a hajdúnánási malom. Az irányítási rendszer egyszerűsítése és a községi tanácsok gazdasági megerősítése érdekében 1955-ben a kormány határozatot hozott a minisztériumi irányítás alatt álló és kizárólag vámőrlést végző malmok tanácsi kezelésbe adására. Ez alapján a megyei malomipari egyesülések 1955-ben 461, 1956-ban pedig további 70 malmot adtak át a helyi tanácsok végrehajtó bizottságának. Az átadott malmok a községi tanácsok költségvetési keretei között folytatták tevékenységüket. A tanácsi malmok a nekik nyújtott pénzügyi kedvezmények ellenére sem voltak képesek számottevően növelni a tanácsok bevételi forrásait, mert foglalkoztatottságuk, termelékenységük és műszaki állapotuk alacsony színvonalon állt. Mivel fenntartásukhoz nem fűződött érdekeltség, a tanácsok leállították, illetve a malomipari vállalatoknak visszaadták malomüzemeiket. A tanácsi malomipar így folyamatosan szűkült és 1963-ban teljesen megszűnt. Ezt a folyamatot a minisztériumi malomipar erőteljes fejlődése gyorsította.