Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
Az élelmiszeripar története a török kiűzéséig Az élelmiszeripar, mint minden termelő tevékenység, az emberi szükségletek kielégítését szolgálja. Elemi szükségleteink egyike a táplálkozás, amely hosszú időn át a természet által közv etlenül kínált növények és állatok elfogyasztásával történt. A gyűjtögető,valamint a halászó és vadászó, majd az állattenyésztő életmódtól igen nagy utat kellett megtenni a földművelés kialakulásáig, amely nélkül a mai élelmiszeripar létrejötte elképzelhetetlen. Ezért a magyar élelmiszeripar múltjának vázlatos áttekintését is a földművelés érintésével kell kezdenünk. A kezdetektől az árutermelés kialakulásáig Magyarországon a honfoglalást követően az állattenyésztés volt a gazdálkodás alapvető területe. Fokozatosan tértek át a földművelésre, amely a XII. századtól vált egyre jelentősebbé. Kezdetben még elhagyták a kimerült termőterületeket, később azonban egyre rendszeresebben váltogatták a szántókat és a legelőket, majd a XIII. századtól kialakulóban volt az örökszántó, ismertebb nevén a nyomásos gazdálkodás, amelynek keretében eleinte vetett és ugarban hagyott részekre oszlott a szántóföld. A kétnyomásosnál fejlettebb háromnyomásos rendszerben. amely az őszi és a tavaszi vetésekből, valamint az ugarterületből állt, növekedett a vetett terület, a szántóföldek nagyobb hányadát lehetett hasznosítani, s egyúttal mód nyílott a takarmánytermesztésre. Idővel fejlődtek a munkaeszközök is. A XIV. századtól elterjedő nehézeke már nemcsak fellazította a talajt, hanem meg is forgatta azt. A XV—XVI. század fordulójától gyakoribbá váló eketaliga megkönnyítette a vontatást, ugyanakkor egyenletesebb és mélyebb szántást tett lehetővé. A legfontosabb igásállat a szarvasmarha volt. a XIII. századtól lovakkal is szántottak, de a jármos ökrök maradtak túlsúlyban, amelyekből 3—4 pár jószág kellett az eke elé. A gabonát többnyire sarlóval aratták, s bár a XIV. században már kaszálták is a kalászosokat, az ország nagyobb részén évszázadokon át sarlózták a kenyérnek valót és a szemestakarmányokat. Az aratási eszközök használata meghatározta a szemnyerés módját, a sarlóval vágott gabonát ugyanis csépelték, míg a kaszával aratottat ökrökkel vagy lovakkal nyomtatták.
