Tarján Ferenc: Feltalálók műhelytitkai. Korszerű találmányok és felfedezések (1942)

V. Elmélet és gyakorlat

96 így történt, hogy siketek, akik eddig nem élvezhették a színházi előadásokat, a rádióközvetítés és a tetszésszerintire növelhető hang­erőszabályozás folytán éppúgy élvezték az előadást, mint az épfü­­lűek. A nagyothallók ugyanis nem a fül membrája, a dobhártya útján hallották a hangokat, hanem a fejhallgató membránjának erős rezgése folytán, csontvezetéssel. Noha a kísérletet később a csepeli adóállomás kihagyásával, tel­jes eredménnyel többször megismételtem olymódon, hogy színpadon elhelyezett mikrofont elektroncsöves felerősítéssel közvetlenül vezettem a szabályozható fejhallgatóba, mégsem sikerült az újdonság beveze­tését színházainknál elérnem. Fájó szívvel vettem hírül néhány évvel később, hogy egyik párisi színház nagy sikerrel szerelte fel néhány széksorát fejhallgatóimmal. A rádió elektromágneses hullámai, noha terjedési sebességük a fényhullámokéval egyenlő s több tulajdonságaikban is megegyezők, mégis másképpen viselkednek, mint amazok. Az adóállomás anten­nájából kilépő sugárzás kétféle hullámot eredményez. Az egyik, a talajmenti hullám, követi a Föld felszínének görbületét; a másik a térhullám, a fényhez hasonlóan, egyenes vonalban terjed s betartja az elhajlás és visszaverődés ismert törvényeit. A talaj menti hullámok terjedésük közben nagy veszteséget szen­vednek. Az útjukba kerülő akadályok, hegyek — völgyek, erdők, épületek stb. egyre csökkentik energiájukat, úgyhogy erősségük roha­mosan kisebb lesz. Minél nagyobb a hullám hossza, annál nagyobb távolságot lehet közvetlenül áthidalni ugyanazzal az adóenergiával. A tenger aránytalanul kedvezőbb a talaj menti hullámok tovater­jedésére, mint a szárazföld: ezért veszik útjokat szívesebben a vizek felett, mint a szárazföldön át. Ennek igazolására szolgál az a megfigyelés, hogy az angol poldhui állomástól e hullámok az olasz Anconába nem a szárazföldön át jutnak el, hanem sokkal hosszabb kerülő úton, az Atlanti-óceánon, Gibraltáron, a Földközi-tengeren és az Adrián át. A talajmenti hullámok nappal és éjjel egyformán terjednek. A térhullámok indulásukkor azonnal eltávolodnak a Föld fel­színétől és a magasabb légrétegekbe emelkednek : ezért energiájuk nem szenved veszteséget. E hullámok terjedése nagymértékben függ az időjárástól is. A levegőben állandóan nagy elektromos meny­­nyiségek halmozódnak fel s zivatarok alkalmával nagy feszültségkülönb­ségek állanak elő ; ezek elektromos szikrák és villámok alakjában egyen­lítődnek ki. Eyenkor hallhatók a vevőkészülékben azok a kellemetlen recsegések, ropogások, melyek a vételt élvezhetetlenné teszik. Az idő­járás hatásának pontos megfigyeléséhez ismerni kellene az adóállomás és a vevőkészülék közötti egész terület időjárását, aminek megállapí­

Next

/
Thumbnails
Contents