Tarján Ferenc: Feltalálók műhelytitkai. Korszerű találmányok és felfedezések (1942)
V. Elmélet és gyakorlat
84 távhatását az éterrezgésekkel magyarázta. Szellemes kísérletekkel bebizonyította, hogy a fényhullámok és a mágneses erők között szoros összefüggés áll fenn. Egy másik kiváló angol tudós, Maxwell, 1867-ben megjelent »Elektricity and Magnetism« című művében, Faraday kísérleteire támaszkodva, tisztán matematikai alapon mutatta ki, hogy a nagyfrekvenciájú elektromos rezgések, a fényhez hasonlóhullámok alakjában haladnak az éterben. Maxwell elméleti megállapításait Heinrich Hertz, bonni egyetemi tanár, a halhatatlan német fizikus, 1887-ben végzett klasszikus kísérleteivel fényesen igazolta. Felfedezi a később róla elnevezett elektromos, helyesebben elektromágneses hullámokat : megállapítja, hogy ezek a hullámok a fényhullámokkal rokonok, állandóan elektromos és mágneses teret létesítenek maguk körül s terjedési sebességük is azonos a fény hullámokéval. Hertz tökéletesen igazolta Maxwell teóriáját s egyben lerakta alapját a rádiótechnikának. Maxwell és Hertz munkássága gyönyörű példája annak, mikép egészíti ki egymást az elmélet és a gyakorlat. Hertz csak akkor kezdte kutatni az elektromágneses hullámokat, amikor létezésüket Maxwell elméleti úton, tisztán matematikailag levezette. Az elektromágneses hullámok felfedezésével megadatott a mód, jeleknek drótvezeték nélküli távközvetítésére. Hertz, »rezonátor«-ával mindössze csak 30—40 méter távolságból tudott hullámokat felfogni s nem is igen bízott kísérleteinek kilométeres távhatásokra irányuló kifejlesztésében. Heinrich Hertz. Hertz kísérlete.
