Gibson, Charles Robert: A tudomány hősei - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1933)
Galileo Galilei (1564-1642)
GALILEO GALILEI magára a római egyház haragját? — kérdezhetjük. Az első lépés volt e felé a messzelátó távcső feltalálása. Егу hollandus szemüvegkészítő segédje különös bohóságot eszelt ki és készített. Két szemüveg-lencsét úgy illesztett egybe, hogy rajtuk keresztül a templom tornyának a szélkakasa sokkal közelebb látszott és pedig felfordítva. Ennek a tudományos játékszernek a híre eljutott Galileihez. Úgy látszik megértette, milyen sokat érne ez a találmány, ha a távoli égitesteket ki lehetne fürkészni vele. Bárha nem sejtette is meg előre, micsoda óriási lépéssel fogja ez a találmány előrevinni a csillagászat tudományát, feljegyezték róla, hogy egész éjjel töprengett a dolgon. 6 volt az, aki az első igazi távcsövet szerkesztette. Galilei maga beszéli el, hogy amikor találmányát bemutatta Veneziában, még az öregek is felkapaszkodtak a legmagasabb tornyokba, hogy lássák a szabad szemmel láthatatlan hajók felbukkanását. A padovai egyetem tanácsa oly élénken érdeklődött a műszer iránt, hogy Galilei nagylelkűen az egyetemnek ajándékozta messzelátóját. A tanács nagyrabecsülése jeléül másfélszeresére emelte a fizetését (amely pedig máris csaknem ötszöröse volt annak, amit először kapott), úgyhogy most már az ötszáz pengőt is meghaladta a havi fizetése. Ezen felül kinevezték örökös professzornak. A következő fejezetben látni fogjuk, hogyan lépett Galilei arra a viharos útra, amely az inkvizidó karmaiba juttatta. 55