Gibson, Charles Robert: A tudomány hősei - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1933)
Johann Kepler (1571-1630)
A TUDOMÁNY HŐSE] most, vagy az utókorban. Nem bánom, mikor. liehet, hogy egy évszázadig kell várnia, míg olvasóra talál, mint ahogy az isten hatezer évig várt, hogy fölfedezzék». A világok összhangja című könyvének megjelenése után csakhamar meglátogatta Keplert a bécsi angol követ. Valószínű, hogy ez a látogatás összefügg azzal, hogy az angol királynak ajánlotta. Az igyekezett rábeszélni Keplert, telepedjék meg Angliában. Kepler elhárította a meghívást. Mulatságos olvasnunk, hogy megokolásában arra is hivatkozott, hogy fél attól, hogy egy szigetnek a foglya legyen. A friedlandi herceg tisztes ajánlatot tett Keplernek, költözzék Sziléziába. Kepler elfogadta. Anyagi zavarai megszűntek. A herceg bőkezűen bánt vele. Segédet adott melléje számításaihoz és nyomdát ajándékozott neki. Tanári állást is kapott. Még egy kísérletet tett, hogy megkapja Prágából hátralékos évdíját. Gondoskodni akart családja jövőjéről. Nem sikerült, ötvennyolc éves volt akkor. A csalódás leverte. Egészsége sohasem volt valami rózsás, a túlhajtott munka aláásta erejét. Egy évre rá meghalt. Hét árvája csakugyan nyomorba jutott, pedig jómódban élhettek volna, ha apjuk sok évi megszolgált fizetését kiutalja a prágai kormány. Kepler munkás életet élt. Harminchárom művet adott ki és huszonkét kiadatlan kötetre való kézirat maradt utána. Csillagászati munkásságán fölül úttörő volt a fénytan tudományában. 46