Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Bevezetés
Japán lakkozott, pagoda alakú ezüstlámpa csengettyűkkel (F. W. Robins: The Story Of The Lamp) Grönland egész szigetén az eszkimók kunyhóikban kellemetlen szagot árasztó kőmécseket égették éjjel-nappal. Ezekhez hal-, fóka- és rozmárzsírt használtak. A világítást ezenkívül az éjjel-nappal kőedényekben égő tűz, izzó parázs adta. Nyugat-Európában még ma is illatosított olajat égetnek asztaldísz-cserépmécsben. Távol-Kelet sápadt fényei Kína. I. e. a 6-5. században csésze alakú, nyitott úszóbeles mészkő vagy bronzlámpást használtak, amely gyakran talpon állt. A kanóc tartására a lámpás közepén szeg volt. Ebből a korból találtak lecsukható tetős függesztett lámpást, és három lábon álló (tripusz) bronzlámpást is középen szeggel, két oldalán kecses füllel. Később készültek mécsek sárgarézből, vasból, cserépből, porcelánból is. így találtak cserépből készült ékes, sárga függesztett mécset. A mécs teste a füstfogó burára erősített díszes láncokon függő csésze alakú tartály. Érdekes az a kis cserépmécs, amely bambuszállvány tetején áll. A hordozhatóság végett a bambuszállvány oldalán fül van. A lampion Kínában ősidők óta ismeretes (1. a. Vendégváró régi házak lámpásai c. alfejezet Tánctermek szakaszában). A kínai ünnepek gyakran kapcsolódnak a fényhez, a lámpához. Szerte az országban, így Pekingben is megünneplik a holdnaptár szerinti újévi első holdtöltét. Lampionok díszítik az épületeket és a pekingi Bíbor Bambusz parkban több ezer mesealakot és állatot ábrázoló színes lampion ég, forog, s gyönyörködteti a látogatókat. A kínaiak híres fényünnepe: a lámpaünnep. Életük szorosan összefüggött a lámpával; aki adóssá vált, a fölött nem éghetett lámpa — csak a háta mögött —, hogy ne lássa a fényt. Japán (i. sz■ 6. sz.) és Korea (i. sz. 1 ■ sz.) világítási kultúrája, világítóeszközei hasonlók Kínáéhoz. Cserép, bronz, réz, ezüst és lakkozott nemes fákból készített lámpásokat használtak. Gyakori a kisméretű, finoman kimunkált pagodaépületet utánzó lámpás. A lépcsőzetes talpazaton álló kis „épületet” torony fedte. Némelyiket még apró láncon függő kis csengettyűk is díszítették. Egyaránt elterjedtek az asztali és a függőlámpák. Korea egyes területein használatos lámpások hasonlóan szépen cizelláltak és finom kivitelűek, de több közöttük az egyszerűbb célokat szolgáló vas-, cseréplámpás, ritkábban porcelán lámpás is. Távol-Keleten általában igen sok a fémlámpás; Japánban főleg rézlámpásokat, Tibetben bronzlámpásokat készítettek. Indiában már i. e. 2900-ban kőlámpással világítottak, melyet csakhamar csésze alakú fényezett cserép, majd sárgaréz lámpások követtek kígyó alakú fogantyúval, vagy nőalakos figurával. Délnyugat-lndiában a Malabor-part mentén az ásatások felszínre hoztak kezdetleges fáklyatartót vasból. Régi, egyszerű kőlámpát, kerek, tömör talpas vasállványon függő csészealj alakú úszóbeles mécset. A kultikus világításnak igen nagy szerepe volt. A magánházak festményekkel díszített kis házioltárait is állandóan égő apró mécsek vették körül, sötétre kormozva őket lángjaikkal. A templomi szertartások fényét a sok díszes, kézben vitt kis lámpások adják. Ezek az ún. fogadalmi lámpák csészealj alakúak, fogantyújukat különféle alakok 30