Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Bevezetés
A primitív népek még ma is száraz puhafát dörzsölnek össze, így gyújtják meg a száraz faleveleket. Afrikában a pápuák a fát kő-, csont- vagy fémruddal fúrják és így gyullasztják meg. A rutének két ferde faág közé száraz taplóval körültűzködött ágat szorítottak és átdobott kötél segítségével ezt húzkodták, ily módon szítva a tüzet. Ehhez hasonló módszer, hogy az íj zsinegére tekert faágat mozgatnak egy másik fadarab vájatában. A tűzgerjesztés az idők folyamán népszokássá vált. Göcsejben - mivel a tüzet szentnek tartották - tűzgerjesztés előtt a férfiak kezet mostak. Asszonyok e műveletben nem is vehettek részt „tisztátalanságuk” miatt. Göcsejben a férfiak Szent Flórián, a kéményseprők, tűzoltók, kovácsok védőszentjének napján (május 4-én) napfelkelte előtt hajnalban olyan élőfát kerestek, amelynek volt elszáradt ága is. Az elszáradt ágon kötelet vetettek át és ezt alulról addig húzogatták, amíg a súrlódó kötél nem gerjesztett tüzet. Zemplénben legallyazott és lehántott mogyóróágakat húztak egymáson keresztbe és a két fa összedörzsölésével keletkezett hő lobbantotta lángra az odatett taplót. Ennek a tűzénél gyújtották meg a száraz ágakat. Régi szokás a karácsonyi tuskó tüze is. Karácsony estéjén tüskötöké darabot (fahasábot, fatörzset) gyújtottak meg, amelynek másnap reggelig kellett égnie. Ez idő alatt egy családtag őrizte a tüzet, hogy el ne aludjék. A másnapi első látogató vesszővel megpiszkálta az izzó fadarabot, hogy repüljenek belőle a szikrák. Ez az élet és vagyongyarapodást, egészséget ígérő római, délszláv szokás ismert egész Európában. A tűzgyújtás szigorúan tilos volt Dél- Alföldön és Erdélyben, ha halott volt a házban. Hosszú utat tettek meg a kovakőtől a gyufáig. Tekintsük át ezeket röviden. Tűzszerszámok Tűzszerszámok: acél, kova, bél (A szerző gyűjteményéből) A tapló rendszerint cser-, dió-, fűz-, nyár- vagy bükkfán élő gombafajta. Féloldalas, nyeles vagy nyeleden termőtestét készítik ki tűzi taplónak. A fáról fejsze fokával leütött, puhára vert, tisztított, szárított porhanyós taplóbelet hamulúggal kevert vízben forralták fel. Amikor kihűlt, száradni hagyták, majd fejsze fokával a szárított taplóból kiverték a hamut. Tapló helyett használtak laza szálú fonalat, fonalköteget, egyes népek kócot, csepüt vagy gyapotot, a gyékénybuzogány vagy az üröm bolyhos virágát. A tapló egyegy izzó darabját a száraz alomba vagy szénába dugták és addig csóválták, amíg lángra nem lobbant. A tűzcsiholó acélt az első századokban elhasznált rossz patkóból, törött ráspolyból készítették a kovácsok. Távoli településeken, hegyi pásztorok, szabadban járó 21
