Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Munka és világítás

kát a céhesedés koráig nem a mézeskalácsosok készítették, hanem maguk az egyházi intézmények, s csak a nagyobb igény fellépése után vált céhbeli mesterséggé.

A szappanfőzők (Seifensieder, smigmator) foglalatossága is az első időkben a háziasszonyok feladata volt. A szappanfőzés mesterséggé válása után a szappanfőzők, minthogy feldarabolt marhafaggyúból főzték a szappant, ebből az anyagból gyertyát is öntöttek. Pesten a szappanfőzők céhe 1744-ben alakult. 1792-ben Pesten és Budán 20 szappanfőző volt, 1891-ben már 25.

A mészárosok (carnifex, Fleischer) régen a húsokról leszedett faggyú felhasználásával melléktevékenységképpen foglalkoztak faggyúgyertya készítésével.

A kocsmárosok (Wirt, Schenkwirt, csaplárosok, iccések) a mészárostól vásárolt faggyúból öntöttek gyertyát a kocsma világítására. Éves szükségletük 2—3 mázsa faggyú volt. Földesúri kocsmákban a faggyú helyett a kocsmárosok (árendások) gyertyapénzt kaptak.

1891-ben 18 gyertyagyártó viaszöntő és három gyertyagyár volt a fővárosban. A Milly-gyertya Bécsben 1818-tól, Pesten 1837-től volt használatos.

Lámpa készítésével foglalkozó mesterségek

Viaszgyertyaöntő műhely (I). Pillitz—G. Schmidt)

Lámpakészítő műhely ,,Der Laternmacher” (Jost Amman rajza 1618-ból)

A zempléni üveghuták üvegárukat készítettek; többek között a kézilámpákhoz szükséges ökörszemet, üvegmécset, gyertyatartót, lámpaüveget. Ezeket az ún. drótostótok, üveges vándorárusok árulták a falusi parasztság részére.

A Zala megyei Vétyem (Vétyempuszta, Torma földe patak) üvegmécseit (1806- 1876-ig) Vojta Ferenc körmendi lakos, majd utódja, Kurger Alajos hutájában készítették.

164