Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
A szellem világa
gerjesztett tüzet áldja meg az Egyház (tűzszentelés), majd ennél gyújtják meg a gyertyákat”. A petróleummal átitatott, csiholt tűzzel meggyújtott és égő gyapotkanócot faszénre dobják, és a hívek e tűznél gyújták meg a magukkal hozott gyertyákat. Ugyanezen a napon körmenetben viszik a nagyméretű, öt tömjénszemmel kirakott húsvéti gyertyát, amelyet ezután misék előtt mindig meggyújtanak a templomban. Amerre a körmenet halad, gyertyát gyújtanak a házak ablakaiban is. Karácsonykor Jézus születésének ünnepén svéd hagyomány szerint a polgárok a községháza elé fenyőfát állítottak. Az első ajándékkal díszített karácsonyfát először 1637-ben egy lützerni csatában megsebesült svéd katona állította hálából a sebét meggyógyító polgároknak. E szokást ezután minden évben megismételték a polgárok és templomuk előtt gyertyás, ajándékos fenyőfát állítottak fel. Magyarországon először a protestánsok kezdeményezésére 1825-ben állítottak karácsonyfát a szeretetet jelképező égő gyertyákkal és ajándékokkal. E szokás az egész világon elterjedt, kivéve Angliát, ahol 1914 óta karácsonykor fagyönggyel díszítik a lakást. Templomok világítása. A középkori templomokban a padok szélein vasbilincsben rögzített két méternél hosszabb favagy rézcső nyélen álló négy, hat, nyolc üvegoldalú gyertyalámpások világítottak (Bakonyszombathely). Ehhez járult a templomban és körmeneteken is használatos ún. temetési céhlámpák fénye, amelyekről később részletesen szólunk. A nagy templomokban, dómokban és bazilikákban díszes gót, reneszánsz, barokk stílusú fa vagy ezüstözött, aranyozott fém gyertyatartókat használtak, a mennyezeten pedig gyertyacsillárok függtek. Ezekben már - a régi szokástól eltérően - nem tüskére szúrva álltak a gyertyák, hanem fémkupak tartóban, ún. kepében égtek. A magasan álló oltárgyertyákat hosszú rúdra szerelt gyertyagyújtó és -oltóval lobbantották lángra az oltókupak palástjára tekert vékony gyertyával. A zárt egyházi épületekben a láng szabadon éghetett, a templom falain kívül tartott szertartások alkalmával viszont a lángot lámpás védte. A lámpások védőszentje Szent Vid (Vitus), akinek jelvénye a lámpa. A közvilágítás előtti időkben, a 16. században a haldoklóhoz igyekvő papot csengettyűt rázó paptársa és égő gyertyalámpást vivő lámpahordó fiú kíséri (1568). A 19. században és a 20. sz. első évtizedeiben a szentséget vivő pap előtt csengetytyüs gyertyalámpást visz a ministránsfiú, és a csengetésre az út mentén a járókelők kalaplevétellel adják meg a tiszteletet. Az egyházi intézmények világításában nagy számban vettek részt - különösen az Hosszúnyelű, templomi gyertyalámpák (Nagybákai Péter: Veszprémi, veszprémmegyei céhzászlók, céhlámpák) 149
