Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
A szellem világa
A tűzhelyen minden nap áldozatot mutattak be egyszerű ételekből Vestának, a szűz istennőnek. Az állandóan égő tüzet az állam folyamatos fennmaradásának és biztonságának érdekében táplálták az istenség jóindulatának megnyerésére. Ezért a hat Vesta-szűz felelt, akiket a pontifex maximus (főpap) csak előkelő családok szüzei közül sorsolhatott ki. Ha a tűz netán kialudt, ezt az államot érő nagy szerencsétlenségnek, fenyegető veszélynek vagy más rossz jelnek tartották, és korábban a Vestaszűz életével fizetett, később a pontifex maximus megkorbácsolta. A Vesta-szüzek szigorú fegyelemben töltött életükért nagy tiszteletben álltak. Ha 30 évet letöltöttek Vesta istennő szolgálatában, visszatértek a magánéletbe. Vesta istennő a tűzhelyek, házi tűzhelyek és így a családi otthon oltalmazója is volt. A római polgár otthonában házának belső részében volt a házi tűzhely, itt voltak a házi istenek, a Penatesek. A házi istenek tiszteletére a házi tűzhelyen is állandóan égett a szent tűz. Az ifjú házasok a szülői ház házi tűzhelyéről vittek parazsat a maguk házának tüzéhez. Hérodotosz feljegyzése szerint a fény ünnepe a rómaiakhoz is átterjedt Egyiptomból. Az emberek összegyűltek az áldozati tűznél és a lakók egy éjszakára házaik körül lámpát gyújtottak. A lámpák egyik fajtája lapos csészealj alakú volt, amelyben illatosított hódzsír vagy sózott tengeri hal égett, s ennek a tetején úszott a kanóc. Az iszlám (mohamedánizmus) lámpái az araboknál, törököknél, perzsáknál - általában Közel-Keleten - váza vagy tálka alakúak voltak, szépen kimunkálva, hosszú csőrrel, hátul tartállyal. Az égőanyag cirkulációval jött a hosszú bélhez, istentiszteletek alkalmával az imádkozok használták. A kanálnyi égőolaj a tartályban - melynek céljára a tálka szolgál - addig ég, amíg az istentisztelet tart. így a fogadalmi gyertyák és a lámpák égő lángja világítja be ma is az iszlám templomot. Őskeresztény mécsesek 145
