Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Bevezetés
* Tilos volt a hamvadó tüzet levizelni, ezt Dzsingisz Káhn törvénykönyve halállal büntette luba ment esketésre, tüzet raktak az útja mentén. A kirgiz menyasszony a jurtába lépés előtt meghajlik a tűz előtt, és áldozati húst, vajat tesz rá, majd pálinkával önti le. Szent Iván napján (június 24.), a nyári napfordulón régen nagy ünnepséget rendeztek főleg Vas és Zala megyében. Az ünnep előestéjén a Szent Iván-napi lobbogatás volt szokásban. A falu melletti legmagasabb dombon raktak tüzet. Az egész éven át gyűjtögetett seprőnyelekre csomózott nyírfa ágakat e tűznél meggyújtva a jobb kezükkel körbeforgatták és felhajigálták az ég felé. A tüzet átugrálták, majd a megmaradt seprőcsonkokat dalolva hazavitték és a hernyójárás elleni védekezésül a káposztaföldekbe tűzdelték. Szerte hazánkban a Szent Iván-napi tűzgyújtást tűzugrással kötötték egybe, amely a 16. sz. óta egész Európában elterjedt népszokás volt. Az ünnepségen az egész falu népe részt vett. A gyerekek és a fiatalok ünneplő ruhában kivonultak a falu határába és tűzrevalót gyűjtöttek. A magukkal hozott fáklyák tüzével meggyújtották a négyszögletű nagy tüzet, amelyben az erdőn szedett fagallyakat égették el. A tüzet a falu apraja nagyja körülállja, és a lányok átugranak a lángok felett. Az a leány, akinek sikerül átugornia a tüzet, a néphit szerint még abban az évben férjhez megy. A tűzugrás közben azt éneklik: „Magos a rutafa, Ága elágazik Selyem sár haja, Magyar Ilona Haján fölül gyöngy, Koszorúja gyöngy.” Később az ének így folytatódik: „Rakd meg babám a tüzet, hadd csapjon a lángja, Gyönge karjaimat melegítsem nála!” Kazár, Nógrád megye) Amíg a lányok a tüzet átugorják, a tüzet ugró leányt az egyik legénnyel kapcsolatban kiéneklik a többiek: „Tisza Duna lemenőbe’, Hej Botka András hosszú szűrbe’, Gyerünk haza András bácsi! Hej mind elhordják a lányokat, Kit aranyér’, kit ezüstér’, Hej Cseszni Marit egy pár csókért.” Az örömtüzekről volt híres a Mosel partján levő Niederkorn. A férfiak nagy kerekekre szalmaburkolatot tettek, és azt éjszaka lángra lobbantva tengelyrúd irányításával a legügyesebb legények árkon bokron át a Mosel folyó felé gördítették. Azt tartották, ha a görgetés sikerül, az évben bő szüret ígérkezik. Farsangi tüzeket gyújtottak sokhelyütt, így régen Svédországban is, ahol a keresztutakon a különféle fajta fákból gyújtott örömtűzbe mérges gombákat dobáltak, szimbolizálva a rossz megsemmisítését. A 17. századbeli írások szerint Németország sok vidékén és városában Szent János napjának előestéjén hatalmas örömtüzeket gyújtottak. A fekete üröm és verbéna füzérekkel ékesített emberek énekelve hatalmas táncot lejtettek a tűz körül. A tüzet szarkalábcsokron keresztül nézték, mert a néphit szerint a szemüket e csokor óvja meg az elkövetkezendő éven át. A tűztől való félelem* miatt a falu bírái tiltották a tüzhordást, a tűz, a parázs, az égő mécs, égő gyertya átvitelét egyik házból a másikba. E tűzveszélyes cselekmények ellenőre és tiltója a pörnyebíró (pipabíró, tűzbíró). A házak lakói a tiltástól függetlenül is ritkán vittek át tüzet vagy parazsat, 14
