Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
A szellem világa
reh hátul a bél részére alkalmas szeggel. Van elefánt alakú tartályos lámpa, amely előtt kis gyújtóláng ég, ezeket főleg Dél-Indiában használják. A lámpák egy része a gravitációs erő alapján működik: nagy központi citrom aiakú tartály, gyertyatartóhoz hasonló talpon, amelyből négy kanál alakú tálka nyúlik ki. A tartályból gravitáció juttatja az égőanyagot a tálkába. A nyitott csészealj alakú lámpák között van üvegtalapzaton álló madár; a madár testéből az égőanyag hosszú csőrön keresztül jut a lámpa tálkájába. Töltéskor a csőr lecsavarható a madár testéről. Felfüggeszthető formájában meggyújtáskor a tálka tele van olajjal. Ha az olaj felszíne közben süllyed, a tálka a madár testéből utántöltődik. Igen elterjedtek a lótusz formájú lámpák bronztalapzaton. A különálló ékes szirmok belül rézből, kívül sárgarézből készültek. Használaton kívül a lámpa zárt szemnek látszik, használatkor a lótuszszirmok kinyithatok s a nyitott lótusz virágját egy kis tálka képezi, amelyben olaj van. A Divali, a fény ünnepe alkalmából a gazdagság istennőjét köszöntik. Ilyenkor az indiaiak a csészealj alakú egyiptomi lámpákhoz hasonló ház alakú cseréplámpákkal világítanak. Hitük szerint szerencsét hoz a kivilágítás és a fény, de az istenség tiszteletének elhagyása bajt okoz. Észak-Indiában és a perzsáknál általában rézből, ritkán bronzból készült zárt kör alakú lámpákat használtak. A kultikus szokások olykor kegyetlenek voltak. Indiában pl. másfél ezeréves múltja volt az özvegyégetésnek, amelyet valaha Európában is ismertek Suttee néven. Az utolsó ilyen szertartást Indiában 1929-ben tartották, ekkor az angolok betiltották. Az eljárást nem is annyira vallási, mint inkább ,,földi” okok indokolták: az elhalt férj családja nem akart beletörődni abba, hogy a férj halála után az özvegyére száll a vagyon. Ezért rábeszélték az özvegyet az ,,asszonyi hűség legszebb bizonyítására”, a máglyahalálra. A máglyától vonakodó özvegyet a társadalom kiközösítette (durva házimunka, böjtölés stb.). Az özvegy sok néző előtt lezajló látványos ceremónia főszereplője, ha elfogadja a rábeszélést. A halottasháztól a máglyáig virágokkal hintett úton vitték a halottat, majd elhelyezték a máglyán. A család tagjai és a papok által kísért díszes, ünnepi köntösben haladó özvegyet a zene hangjai mellett feltámogatták a máglyára és a halott férje mellé fektették; az asszony átölelte a férjét és ráborult. Az asszonyt kísérő fáklyás emberek meggyújtották az olajjal meglocsolt máglyát. A papok éneke és a zeneeszközök hangja elnyomta az özvegy halálsikolyát, aztán már csak a fahasábok ropogása hallatszott. . . Niebour Carsteins (1733-1831) keleti utazó még találkozott Bombayben büszke kereskedővel, aki okmánnyal bizonyította, hogy nagyszülei együtt égettették el magukat. Japánban Tokió közepén a Sinto templomban évenként szeptember közepén tartják a tűzvarázslást. Naplemente előtt a templom udvarán a papok az oltár előtti vízzel telt üst alatt tűzkővel és acéllal tüzet csiholnak. A tűz felett forralt vízbe sót szórnak és megsózzák az istenséget is. Ezután az üst forró vizét a jelenlevőkre és egymásra locsolják - és különös módon - a víz nem forró, hanem már hideg. A főpap vezetésével az előbb gyújtott tűz parazsához indulnak. Meztelen lábbal az odakészített sóhalmok egyikére lépnek, majd utána ugyanígy meztelen lábbal a vörösen izzó parázsdarabok felett futkosnak. Végül ismét a sóhalomra lépnek, és csodálatoskép-142
