Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fényűző fények
Színpadi fejgép (Alfred von Engel: Bühnen-Beleuchtung) harmóniát a rendezővel történt egyeztetés alapján. A világosító mester a rendező óhaja szerint alkalmazza a világítási effektusokat, esetleg különleges fénytechnikai megoldásokat is. Elődje még a lámpákat kezelte, a kanócokat csípte le, az ívlámpák szénpálcáit cserélte. — játéktérvilágító reflektorok (a világítási keret toronyrúdra, ún. trágerre felfüggesztve a járások mögött a színpad belsejében) zsinórpadlási munkahídon. A színpadon egyéb fényre is szükség van: nap, villámlás, tűz előállítására. A villámot görögtüzzel, a lángot tűzgeppel imitálták, amely ventilátorral, vörös fénnyel megvilágított szalagokat lobogtat. Hatásos színpadi világításról csak a gázviiágítás bevezetése után beszélhetünk: Londonban 1818-tól; Kölnben 1837-től; Lipcsében 1844-től. Az 1820-as évektől gumicsövön érkező gázzal világítottak meg a szufittákat és a rivaldakat. A gázcilinderes lámpákat kézzel vagy platinakatalizátoros öngyújtó szerkezettel gyújtották meg, használat után pedig az égőket gumicsővel zárták le. A rivalda lámpái hasonlóan az elődökéhez, itt sem fedhetők teljesen a nézőtér felől, azok jól láthatók a földszintről és az emeleti erkélyekről. A végleges megoldást a villamos világítás hozza meg, ezáltal a rivaldába ferdén beépített vagy süllyesztett színes lábvilágítást lehetett alkalmazni. Ma a színpad világítástechnikája szakavatott vezetést követel: a fővilágosító és a világosító mester irányítja. A fővilágosító az avatatlanok elől elzárt fülkében az egész színház fényrendszerét irányítja, kivéve a nézőtéri vészlámpákat, amelyeket külön áramfejlesztő táplál. Ő irányítja a darabhoz szükséges szín- és fény-A hazai színjátszás lámpái In memóriám Tolnay Pál A magyar színtársulatok az első időben vándoroltak; így az alkalmi színpad és világítása a helyi adottságok szerint alakult. Rendszerint a nagyvendéglő, fogadó nagytermében található vagy esetenként készített emelvény volt az előadások színtere. Ilyen helyen az állandó világítás legfeljebb egy-két gyertyaláng, mécs vagy gyertyalámpás volt, amely a színpad asztalán égett. Mint Pakli Albert írja 1845-ben: „A Harmincad utcában a „Két Pisztolyhoz” címzett csapszék udvarának hátulján szűk és szurtos csűr áll, ez a színház. A színház tetején - vilár helyett - egy madzagra hurkolt háromágú vaspléh gyertyatartó lóg, három égő garasos faggyúgyertyával. A színpad elején pedig két ilyen gyertya küzd a világossággal, jobbra-balra néhány mécs vetekszik a háromágú luszterrel”. Később a jobb termek mennyezetéről fényvető tányérral felszerelt hárfa alakú olajlámpák függtek, ezek felülről világították be a színpadot. Ezen az esetenkénti világításmódon kívül színpadi világításról a 18. századig nem beszélhetünk Magyarországon, hiszen addig a délutáni előadás során napfény mellett előadott iskoladrámák képviselték a színjátszást (1719-45). A színházi világítás Magyarországon a 18. században alakult ki, amikor már az országot német vándortársulatok járták. 136
