Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fényűző fények
Akkoriban igazán nagy ünnepség akkor zajlott, ha a teremben minél több gyertya égett. Ez fémjelezte az est minőségét. A kávéházakban a vigalmak alkalmával is gyertyák égnek, sőt a dunai átkelésnél télvíz idején a 18. sz. végén is lámpások égtek. Itt említjük meg, hogy a gyertyavilágítást ma, a villamos izzók és csillárok korában is használja a vendéglátóipar, mert a gyertyafény meleg hangulatát a legragyogóbb villanyfény sem tudja pótolni. A víg pesti nép télen, nyáron alkalmat talált arra, hogy az utcákon, tereken, hegyoldalakban szórakozzék. A pesti nép húshagyó kedden az utcára vonult farsangot búcsúztatni. A piactéren a „bolondos ifjak tarkabarka öltözetben orcájukon maszkával vagy tökföveggel gyászosan kornyikáltak, vagy rúdra duvasztott lantorna lámpással gyászoló nyájakat vezettek!” A cirkusz sátrában acetilénlámpa világított: „ . . . a cirkusz kör alakú arénája acetilén lámpától megvilágított homokján lessük mi történik . . . Kísérteties fényt vet a sisteregve égő vakító acetilén láng . . .” (Kodolányi János: Süllyedő világ). A farsangi nagy maszkabálok - amelyek ledér öltözete ellen már Mária Terézia is rendszabályokat írt elő — a 18. században a budai Redout (Vigadó) és a Bomba (Batthyány) téri Fehér Kereszt vendéglőben zajlottak le. A várbeli vigalom hirdetője így reklámozott: „mindkét szála viaszgyertyákkal lesz megvilágítva”. Ugyancsak a 18. században a „Hét választófejedelem”-hez címzett fogadó (a Váci utcában a mai Pesti Színház helyén) tükrös nagytermében, az ún. szálában trombita, dob, síp hangja mellett viaszgyertya világított. A lampion használata alkalomszerű, zárt helyen vagy szabadban, ünnepségeken, báltermekben és kerthelyiségekben, farsangi mulatságokon, szórakozóhelyeken stb. Általában harmonikaszerűen öszszehajtott, papírból készült, hordozható vagy felfüggeszthető lámpás, amelyben tartóban elhelyezett mécses vagy gyertya ég. Japán és Kína az őshazája, de már a világ minden részében használják. Kínában nemcsak a házak és a szórakozóhelyek színes világítóeszköze, hanem a rang és a méltóság „státusszimbóluma” volt. A kínai mandarin hordszéke (palankinja) előtt szolgái lampionokat vittek, Talpas, bádog gyertyatartó szélvédő üveggel, ún. szélgyertya 1850-ből (A szerző gyűjteményéből) 129
