Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
Fanyelű, öntöttvas, laposbeles pékműhelylámpa, ún. szusztora (A Zsámbéki Lámpamúzeum anyagából) pakenverébe, olykor lapátra tett kenyérbe szúrták bele vagy cipó formájú sárcsomóba dugták a nyírfaágat (ún. szusztora). A pékek a villamos világítás bevezetéséig a kenyér kemencébe vetésének megkönnyítésére a kemencenyílás oldalán levő kis ablakba lámpást helyeztek el. A nyeles olaj-, később petróleumlámpa öblönyének közepén csőr (síp) volt a bél vezetésére és csavarására. Ennek szép példányai láthatók a soproni Pékmúzeumban. Üzemi világításról az 1760-as évektől beszélhetünk, amikor James Watt gőzgépe forradalmasította az ipart. A termelés fokozásával a munkaidő a késő délutáni, esti órákba nyúlt, ehhez pedig megfelelő mesterséges világításról kellett gondoskodni. William Murdock (1754—1839) mérnök kidolgozta a gáz előállításának módszerét, és 1792-ben saját műhelyei után Watt műhelyeibe is bevezette a gázvilágítást. Mindaddig gáz világít, amíg Edison 1879-ben fel nem találta a villamos izzókörtét. Az első ipari üzem, amelyet villamoslámpa világított, Edison Menlo parki épülete volt. A boltokban, műhelyekben, piacokon kezdetben gyertyával, olajlámpással világítottak. A lámpások eleinte nyitottak voltak, később szarulemezzel vagy üveggel fedték őket. Nagyobb - főleg szabadban tartott - piacok, vásárok régebben fáklyáktól, de gyakran tűzikosaraktól kapták a világosságot. Később ezeket nagyobb méretű gyertyák, üvegezett olajlámpások váltottak fel. Nagy boltok, áruházak, csarnokok csak az ipari fejlődés fellendülése után, a 18. században létesültek. Eleinte itt is olajlámpát használtak, később gázvilágítást vezettek be. Párizsban még 1718 körül is gvertával világították meg a boltok kirakatát. A kereskedők rendszerint több gyertyát égettek, hogy ezek fényével a kirakat előtti utcarészt megvilágítva a járókelők figyelmét a kirakatban elhelyezett árukra is felhívják. Ezek, a kirakati reklám első hírnökei, olykor szinte nappali világosságot adtak a kirakatnak - írja Európa egyik utazója, Joachim Christóf 1718-ban. A nagyobb üzletekben, áruházakban gyertyacsillárok égtek még a 19. században is. Nagyobb területen folyó vásárokat a 18. században olajlámpák, a 19. században acetilénlámpák — esetenként pumpás lámpákkal világították meg. A 18. században közkedvelt volt a Blanchard-típusú pumpás lámpa, amely 200—1000 gyertyafényt adott. Ez könnyen kezelhető, hordozható, megbízható világítóeszköz volt, a lángot üveghenger védte. Számos tetszetős formája terjedt el. A 19. sz. első felétől a kereskedelmi hálózat Auer-harisnyás gázvilágítást kapott. Nagyobb városok boltjai bejáratánál, két oldalt falikarokon elhelyezett gázlámpák hívták magukra a vásárlók figyelmét. Ezeket a villamos világítás bevezetése után ívlámpákká szerelték át, ilyen formában 89
