Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)

Reneszánsz bútorművészet

Pierre Lescot műve, a Louvre, a párizsi királyi vár helyén. A francia reneszánsz bűtorművészetben két nagy korszakról, I. Ferenc és II. Henrik stílusáról beszél­hetünk. Előbbit még a masszív alapok, de már könnyed, reneszánsz díszítés, utóbbit már a re­neszánsz formák és díszítőmotívumok jellemzik. A két korszak, a XVI. század első és második fele abban is eltérő, hogy előbbiben a tölgyfa, utóbbi­ban a diófa használata általánosabb. A francia reneszánsz bútorművészettel foglal­kozó szakirodalom, már a XIX. század 80-as évei­ben „bútorföldrajz” megteremtésére törekedett, és elsődlegesnek tartotta a meglevő tárgyi emlék­anyag alapján a helyi iskolák jellemző stílusjegyei­nek kimunkálását. Az Ile de France-Tourain-i is­kolát a Fontainebleau-i itáliai mesterek képezik, a klasszikus rend, az akadémikus figurális dekoráció hívei, akik az itáliai márványberakást kedvelik. Ez­zel szemben a burgundi iskolában az itáliai mellett erős flamand hatás érvényesül. A Dijonban megte­lepedett művészek sorából kiemelkedik Hugues Sambin építész, szobrász és ébenista. Metszetes­­könyvét 1572-ben adták ki, Livre de la diversité des Termes címmel. A francia manierizmus mar­káns képviselője díszítési módjában erősen figu­rális, nyers, súlyos, merész, minden felületet kitöl­tött. A lyoni iskolában sok a rokon vonás Burgun­diával, de a bútorkompozíciá egységesebb és visz­­szafogottabb: míg a burgundi kariatidák tragikusak vagy mosolygók, addig a lyoniak nyugodtak, ki­egyensúlyozottak. A francia reneszánsz, sőt az európai reneszánsz bútorművészetére óriási hatást gyakorolt e korszak kiemelkedő művészegyénisége, Jacques Androuet Ducerceau (1512—1582) építész és rajzoló. Né­metországban, s főleg Itáliában is járt. Az itáliai építészet nagy egyéniségét, Bramantét választotta példaképéül. Az antik művészettől nemcsak a díszítőelemeket kölcsönözte, hanem a bútorszer­kesztés arányát, formaváltozatosságát is. 1550-ben Párizsban 45 lapon 71 bútormintát adott közre. A kettős stílus (deux styles) jegyében született francia kora reneszánsz ülőbútorokra jellemző, hogy a masszív, nehézkes, sokszor ládaszerű ülés alatt és a háttámlán maszkok, rozetták, palmetták, akantuszlevelek jelennek meg. A fogsordísz mel­lett egyedül Franciaországban használják a faragott madártoll (penne d’oiseau) díszítést. Jellegzetes francia reneszánsz székforma a ,,ca­­quetoire” vagy „chaise a femme”. Mindkét elne­vezésből arra következtethetünk, hogy e karosszé­keket előkelő családok asszonyai használhatták, — к_____________________________________ 95 amelyekben a tűz körül ülve cseveghettek (caque­­ter = csevegni, fecsegni). Bár a caquetoire székforma II. Henrik uralkodása idején volt elter­jedtebb, a budapesti Iparművészeti Múzeum két karosszéke a korábbi tárgyak közül való. Ezt iga­zolják a kissé még nehézkes formák és a támlák díszítőmotívumai, amelyek az assiers-i kastély bútorbetét lapjaival, a burgundi miniatúrafestő Geoffroy Tory körével és Corrozet 1540-ben Párizsban kiadott metszetes kötetével tartanak ro­konságot. E korszak francia ágya mennyezetes. Kariatidák tartják a gazdagon faragott tetőt. E díszes ágyak­nak, az udvari szertartás fontos kellékeinek külön jelentőségük volt ez idő tájt, hiszen tudjuk, a fran­cia királyok II. Henrik óta gyakran ágyban fekve fogadták vendégeiket és barátaikat. A Loire part­ján a Blois-i kastélyban, annak is I. Ferenc szárny­­épületében ma is megcsodálhatjuk Medici Katalin és III. Henrik díszágyát. Az egykori Delmár gyűjtemény PB monogramot hordozó függőbölcsője 1584-es évszámú. Tehát 81

Next

/
Thumbnails
Contents