Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Gótikus bútorművészet
A Képes Krónika Korona- és Kard- vagy várkonyi jelenetén azonban az ágynak már felmagasodó fejtámlával bővülő változatával találkozunk. Vásári Miklós két kódexében pedig ez a támlarész baldachinszerűen a fej fölé hajlik, ahogyan ezt már stallumainknál és trónusainknál is megfigyelhettük. A XIV. század második felétől az emelvényre helyezett ágy mindkét rövidebb oldalán támlát kap. felnyúló szélső pillérei befelé hajlanak. Ez a típusú fekvőbútor látható például a Képes Krónika A iniciáléjában Álmos herceg elfogatásánál. Aquila János bántornyai Szent Márton halálát bemutató falfreskóján, a kassai főoltáron Szent Erzsébet látomásánál és a szepeshelyi Mária halála c. táblaképen is. Előfordul, hogy az ágyra való fellépés megkönynyítésére lépcső helyett padot vagy lócát használnak. Ezt Vásári Miklós decretalisának Szent Katalin eljegyzése c. miniatúrája, de a bártfai Szent Erzsébet-oltár Rózsacsoda c. jelenete és a mosóéi Mária halála-oltár egyik szárnyképe is bizonyítja. Még gyakoribb volt az ágy melletti láda használata. Vásári Miklós Szent István legendájában Géza álmánál a már említett baldachinos ágy mellett egy félig nyitott láda is található. A Magyar Anjou Legendáriumban Szent Ambrus történetének egyik epizódjánál is ezt láthatjuk. A Képes Krónika egyik P iniciáléjában, amelyben István menekülésre ösztönzi Szár László fiait, Andrást, Bélát és Leventét, világosan kivehetőek a domború fedelű ládák, amelyek Nagy Lajos születésénél már egyenes lappal zárulnak. Ezek az ágy melletti ládák azonban nálunk a nyugati (olasz) példáktól eltérően nem alakulnak körbefutó ládasorrá, általában csak a hosszanti oldalakon vagy az egyik rövidebb oldalon, lábnál szerepelnek. A XV. század második felétől a kassai és a bártfai Szent Erzsébet-, a kassai Mária halála-, a lippai Mária születése- és a kisszebeni Angyali üdvözletoltáron már olyan hasábos lábon álló ácsolt ágyak is megjelennek, amelyek támlái simák vagy mérműves betétmezőkkel, halhólyag- és rácsmotívummal díszítettek. Az ágy négy lába kúpszerű, esztergályozott kis gombbal lezárt vagy fiálészerűen felnyúlik. A fejrésznél egyre gyakoribb a szögletes baldachinkeretre illesztett, redőkbe szedett kelme, amely a mintás selyembrokát takaróktól eltérően mindig egyszínű. Az ágyakra ekkor már, csakúgy mint a székekre, bojtos párnákat is helyeztek. A magyar bölcső eredeti formáját bizánci előképekre visszavezetve — K. Csilléry Klára kutatása alapján — talpas bölcsőnek véljük. Forrásainkban bölcső említésével legkorábban Magyarországi Szent Erzsébet leltárában találkozunk 1211-ben, itt és ekkor ékszerek, brokátok és egy ezüst fürdőkád között említik. Kottanner Jánosné, már idézett emlékiratában így ír a királyfi születéséről: ,,Egy cseh nemesúr is jött, Smikoskinak hívták. Amikor jelentkezett a nagyságos úrnőmnél, meglátta az ifjú László királyt a bölcsőben, felszólítás nélkül odament, letérdelt a bölcső előtt, két ujját felemelte és megesküdött.'’ László királynak tehát már volt egy bölcsője, mégis újat kellett készíttetniük, amelyben Győr felé menekíthették; ugyancsak Kottannernét idézem: ,,Mikor elkészült a bölcső, amelyben az ifjú királyt kellett vinni, négy embernek mindig mellette kellett lennie, hogy őnagyságát vigyék.” S nemcsak őnagyságát vitték az osztrák határ felé e bölcsőben, hanem a szent koronát is, jól bebugyolálva egy kendőbe, a szalma közé rejtették. Ez az úti bölcső valószínűleg hordozható, ún. teknőbölcső lehetett, amelynek két hosszú rúdját elöl és hátul két-két ember foghatta. Az első magyar talpasbölcső-ábrázolást Bártfán találjuk, azon a táblaképen, amelyen Szent Erzsébet gyermekét nyújtja férjének. Összehasonlító nyelvtudományunk asztal szavunkat szláv eredetűnek tartja és olyanfajta bútordarabot ért ezen, amely arra való, hogy egyenek, dolgozzanak rajta. Első írásos emlékünk 1293-ból való, itt őztől, 1354-ben Kysaztal, 1395-ben Menssa asstalformában említik okleveleink. Magát a bútort készítő mesterembert is Asthalusnak (1454), Astaloschnak (1528) nevezik, a szomszéd népekhez hasonlóan, akik ugyancsak az asztal szó származékával (mensator, Tischler, stolar) jelölik az asztalost. Említettük már Gregorius Menzarus, Gregorius Asthalgyártho nevét is a kolozsmonostori apátság összeírásában 1457-ben. A kora középkori Magyarországon az asztal különösebb értéket nem képviselt, ideiglenes bútordarab volt, amelyet általában csak étkezéshez állítottak fel, utána asztalt bontottak — innen származik régi jó magyar kifejezésünk. Nálunk is csak a késő középkorban kerül az asztal állandó jelleggel a szoba közepére, hogy az egész család hozzáférjen, vagy a sarokba, két falipad közé. Feltehetőleg ilyen díszesebb kivitelű lehetett az az asztal is, amelyet Bártfán 1429-ben 100 dénárért árultak (mensa pro sidonibus conscipuendis). Falfreskóinkon, táblaképeinken, miniatúráinkon előforduló asztalaink majdnem mindig asztal-64
