Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Az ókor bútorművészete
típusok az egyiptomihoz hasonlóan itt is elhatárolódnak egymástól, mégis itt nagyobb a variációs lehetőségek száma. Az égéi kultúra ágytípusát az európai szakirodalom a susai, párizsi rokon emlékek és a budapesti Szépművészeti Múzeumban levő terrakottaszobor alapján rekonstruálja, amely ágyon fekvő párt ábrázol. Az ágy lábai alacsonyak, oldalt kihajlanak, hogy erősítsék a gyenge szerkezetű ágy tartását. Az eredeti ágyon a vízszintes rudak alkotta vázra bőr vagy textil volt kifeszítve, a terrakottán halványbarna csíkos takaró imitációt látunk. Homérosz idejében még ülve ettek, később ágyon, ún. kiinén fekve. Ezt a pamlagformát persze alvásra is használták. A kiiné lába a diphroszéhoz hasonlít, egyenes, oszlopszerű vagy esztergályozott, de mindig magasra épített, ezért lábzsámollyal használták ezt is. Később, hogy kellemesebbé tegyék lakomáik és csevegéseik fontos kellékét, egyik oldalát támlával és párnával látták el, amelyre rákönyökölhettek. A zsámoly mellett a kiiné másik elmaradhatatlan tartozéka az asztal, amelyen az étel állott. A kiiné, zsámoly és az asztal együttesét megfigyelhetjük a Szépművészeti Múzeum egyik márvány síremlékén, és egy budapesti magángyűjtemény attikai vörös alakos vázáján is. Utóbbi szimpozionjelenetet mutat be: két-két szakálltalan ifjú egy-egy kiinén fekszik, csíkos párnára könyökölnek, előttük gyümölccsel megrakott asztalok állnak, amelyeknek lábai erősen stilizált oroszlánmancsokban végződnek. A görög étkezőasztalok éppen a fekve étkezés miatt alacsonyak és háromlábúak, hogy jobban az ágyhoz férjenek. Egy Luxorból előkerült tárgyi emléken homorúan ívelt, háromszögletű talapzaton három őzláb tartja a kerek lapot. Természetesen egy- és négylábú asztalok is készültek fából és bronzból egyaránt. Talán a jó klímaviszonyokkal és az élet egyszerűségével is magyarázható az, hogy az antik művészetben viszonylag ritkák a tárolóbútorok. A görög házban a fehérneműt ládában tartották. A berlini múzeum egyik terrakotta domborművén éppen az állatkarmos, meanderdíszes ládából ruhát kiemelő Androméda alakját láthatjuk. Bepillantást nyerünk itt a görög belső térbe is: a hétköznapi használati tárgyak, például a kosár, tükör, olajoskancsó, váza a falon kapnak helyet, felakasztva, csak a ruhanemű kerül ládába Lokri környékén i. e. 460 körül. A bostoni múzeum egyik vörös alakos vázáján éppen e típusú láda készítésének folyamatát tanulmányozhatjuk. A görögök is ismerték a szarkofág formájú ládát. Ezeket a Nagy Sándor korabeli (i. e. IV. század) görög korporsók példájára kell elképzelnünk, előbbiekről pedig tudjuk, hogy már fűrészelt deszkából készültek ugyan, de az oldalfalak még árkolással és faszögekkel kapcsolódtak egymáshoz és a lábakhoz, ill. a fenékdeszkához. A keresi kurgánból előkerült láda igazolja e feltevésünket, ezen már a rámás szerkezet elődjével találkozunk. A bútortörténészek egyetértenek abban, hogy a görög bútor, nem közvetlenül az egyiptomiból fejlődött ki, csak egyes motívumait (állatláb) vette át, amelyeket később, mint idegen sajátosságokat elvetett. A görög bútor fejlődésében kezdettől fogva önálló teremtő erőt, teremtő készséget figyelhetünk meg, jellemzője a biztos forma, amelynek mindig alárendeli a díszítést. A görög bútor formája egyszerű, minden mesterkéltségtől és túlzástól mentes, rendeltetésének megfelelő. Díszítése mértéktartóan visszafogott, a formához igazodik, azt szervesen kiegészíti, sőt hangsúlyozza. Művészi hatásának titka arányainak nemességében, alkotóelemeinek harmóniájában rejlik. Etruszk és római bútorművészet A római művészet történetében három korszak különül el egymástól: i. e. 396-ig — amikor is Róma beveszi Veit, a latiumi és az etruszk városokat — a dél-itáliai görögök és etruszkok művészete kerül előtérbe; ezt követi a köztársaság, majd a principátus virágzó korszaka, végül az utolsó, hanyatló, dekadens periódus a dominátus kora. Itália legrégibb építészeti emlékei közé tartoznak az etruszk városfalak, sírépítmények és templomok. A sziklába vágott kamrasírok (tómba a camera) pontos másolatai voltak az etruszk lakásoknak, néha több helyiségből is állottak. I. e. 800 körül Latiumban az etruszkok kerek és négyszögletes kunyhóik kicsinyített mását halotti urnaként használták (Róma, Vatikán, Museo Etrusco Gregoriano). Az i. e. VI. században meghagyják, csak éppen pódiumra állítják az ősi, hosszúkás, tornácos bejáratú lakóház fakonstrukcióját, de a hangsúlyt a görögöktől eltérően az épület homlokzatára helyezik, amelyet plasztikus terrakottadísszel emelnek ki. A principátus korában a Palatínus dombján épült fel téglából, márványlapokkal borítva a Flaviusok 30
