Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Az ókor bútorművészete
Az athéni demokrácia fénykorában a hátas széknek egy jellegzetes görög műfaja alakul ki, a kliszmosz. Pheidiasz egyik követőjének nagyszerű alkotásán, Hégészó síremlékén jelenik meg először, hogy aztán visszatérjen sok-sok vörös alakos vázaképen, például a londoni British Museum Terpszikhoré amforáján vagy a budapesti Szépművészeti Múzeum fonó nőket ábrázoló vázáján. Lába sarló alakú, támlája hajlított, követi a hát domborulatát. Kecsessége, szépsége, hajlított vonalainak harmóniája, konstrukciójának kiegyensúlyozottsága, a görög bútorművészet csúcspontját jelzi. Itt minden résznek megvan a maga sajátos feladata: a támla azért hajlik vissza, hogy az ülést kényelmessé tegye, a felső horizontális vonal átöleli az ülő vállát, a lábak azért keskenyednek, hogy a súlynak jobban engedjenek. E bútor minden porcikája, minden ízülete összhangban van. S bár feltételezhetjük, hogy a támla és a lábak hajlított vonala csak a művészi vonalvezetés eszköze, mivel ezek a fej és a kar körvonalait is megismétlik, mégis el kell ismernünk, hogy e szék harmonikusan felépített. Ez a tökéletességre való törekvés, amely a görög művészeket és mestereket hajtja, ismeretlen az egyiptomiaknál. Athénaiosztól tudjuk, hogy Athén közterére az előkelő, szabad patricius után rabszolgája vitte öszszecsukható székét. A Szépművészeti Múzeum egyik attikai fekete alakos amforáján, ahol az istenek éppen Athéné születésére várnak, Zeusz ül ilyen befelé hajló, állatkarmos lábú, összehajtható széken. Egy másik, szintén budapesti, fekete alakos vázán (lekütoszon), amely talán Emporion festő műhelyében készült, a halott ifjú széke hasonlít Zeuszéhoz. De vörös alakos campaniai vázákon is szerepel ez a tábori szék, például СЛ betűkkel jelzett mester egyik krátérén is (Szépművészeti Múzeum). Az ülőzsámoly másik nehézkesebb változata a diphrosz. Lábai hasábosak, oszlop formájúak vagy esztergályozottak, ülése rendszerint fűzfavesszőből fonott. A klasszikus kor reliefjein, a Parthenon frízén is megfigyelhetjük, hogy a valószínűleg eredetileg fából esztergált, cölöp formájú széklábak, miként a görög templom sudarasodó oszlopai alul súlyosabbak. A felfelé keskenyedő lábak közepén gyűrűvel is jelzett a választóvonal. A megduzzadt széklábakat kerek, profilált „cipőkbe” bújtatták. A trónus, a kliszmosz, a tábori szék és a diphrosz mellett még egy görög ülőbútorról kell megemlékeznünk, a díszülésről. Az athéni Dionüszosz színházban az előkelő patríciusok székei márványból készültek, mellső lábaik állatkarmosak, a hátsók hajlítottak, háttámlájuk faragott, kartámlájuk felfelé ívelő. A székek formáiról változatos képet kaptunk a domborművek és vázaképek alapján. Az egyes 28
