Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
A barokk és rokokó
ban fejeződik be, áttört támláján tekergő kígyópár, ill. egymástól elforduló pelikán kereteli az indára fűzött harangocskákat. Fényes Miklós egykori hálószobáját egy múlt század végi rekonstrukció nyomán készült fotó alapján ismerhetjük meg: a kis olajképecskékkel ékesített fehér-arany faburkolatú térben, a kandalló és a kályha között, a francia rokokóból már ismert háromtámlájú (lit a trois dossier), ívelt lábú, ugyancsak fehér-arany baldachinos ágy állott. A londoni Victoria and Albert Museumban, a párizsi Musée Nissim de Cammondóban ma is találunk ilyen típusú fekvőbútorokat. Esterházy Fényes Miklós egykor világoskék selyemdamaszttal bevont ágyának kárpitján és függönyeinek szegélyén — már az egykori utazó. Rotenstein is megfigyelte — két ujjnyi széles volt az aranyhímzés, maga a baldachin pedig kócsagtollas volt. Mária Terézia királynő, idézett eszterházai látogatásakor az első emeleti díszterem melletti szobában mennyezetes ágyban aludt. Esterházy hercegnő földszinti és első emeleti lakosztályaiban — megint csak Rotensteinre hivatkozunk — az ágyak a szoba selyemtapétáival azonos anyaggal, zöld, ill. sárga, indiai virágokkal és madarakkal szőtt ún. gros de Tours-okkal voltak bevonva. S hogy az egykori utazó Zorn de Bulach véleménye is igazolódjék, miszerint ide mindent Párizsból hozattak: feltehetően az egyik szoba falát, függönyeit, ill. kárpitjait azok a lyoni Pernon-házban szőtt selymek képezhették, amelyekkel napjainkban Versailles-ban a Grand Appartement-ban, Mária Antoinette királynő előszobájában is találkozhatunk, ahol is ezt a mintát: Philippe de Lasalle Gros de Tours-ját Esterházy dessinnek nevezik. Nemcsak az ajtó- és ablakkereteket, zsalugátereket, fatáblákat, padlóburkolatokat, aranyozott cirádás fehér faburkolatokat, hanem a termek ablakközeiben helyet kapó konzolasztalokat és tükröket, tükörfalakat is a helyszínen készítették. Tudjuk, hogy a bécsi Haunold Ágostonnak háza és műhelye volt Eszterházán. Haunold, valójában épületasztalosi munkáit azonban — ahogyan ezt egy 1767. október 16-án kelt számla is igazolja — csak nyersen dolgozta ki, művészi faragását már Johann Friedrich Schroth ugyancsak bécsi szobrász végezte. Haunold nemcsak Schrothtal, hanem egy másik bécsi szobrásszal, Christoph Scheenlaubbal is együtt dolgozott. Scheenlaub az első emeleti díszterem előcsarnoka ajtóinak szobrászi munkáiért, konzolasztalaiért és tükreiért, falra szerelt világító lámpásaiért 390 forint munkadíjat kapott. A díszterem konzolait, tükreit és képkereteit viszont Georg Stollenberger vállalta fel; a hat tükörkeretért 99 forintot, a négy konzolért 32 és a négy képkeretért megintcsak 32 forintot kért. Magát a tükröt Leopold Wolf .szállította Bécsből, a tükörszámla a munka dandárjának idején 1766-ban 8952 forintra rúgott. Az aranyozási munkákat Carlopp és Corvetta aranyműves kapta. Vannak adataink arra is, hogy a padlóberakásokat adott minta szerint végezték, azt azonban, hogy milyen mintalapokat alkalmaztak, a kutatás eleddig még nem derítette fel. Mind Schroth, mind Scheenlaub és Stollenberger másolatban ránkmaradt művein azonban kétségkívül a francia Meissonier stílusa érződik. Talán a ,,japponiai” szoba egykori berendezéséhez tartozhatott az az íróasztal is, amely jelenleg Fertődön található. Fekete alapon színes lakk festésű, bronz keretelőléccel élénkített. Négy hajlított patás, bronzpapucsba bújtatott lábon áll. Kávája hullámosán ívelt, ferde, lehajtható írólapján és egész felületén kínaizáló jelenetek vannak. Ezzel a bútorral azonos formájú és felépítésű az az asztal is, amely az Esterházy-gyűjteményből került az Iparművészeti Múzeumba: ez is bronzveretelésű, de paliszanderborítású, középen rácsos, széleken szalagos berakású. Egyik sem jelzett, de mindkettő Párizsból kerülhetett Eszterházára, Louis Peridiez és Nicolas Petit vagy Bouidin sarokszekrénykéihez hasonlóan. Louis Peridiez neves asztalosdinasztia tagja, apja Bemard és bátyja Gerard szintén keresett ébenisták voltak. Különösen Gerard vitte sokra, bútorait Párizsban és Londonban is megtaláljuk. Louis eleinte Nocart-tal dolgozott együtt. 1764-ben választották mesterré, mint asztalos fiát némi kedvezményekkel. Ezután a Faubourg St. Antoine-on, az asztalosok negyedében a Rue de Charonne-ban nyitott műhelyt. Bátyjához hasonlóan főleg virágberakásairól volt híres, de székeket is készített, mesterneve, ill. jelzése is egy párizsi magángyűjtemény széktámlájának hátlapján és ezen az Esterházy-sarokszekrényen maradt fenn. E kisbútor tölgyfa alapon rózsafa borítással, színes, egzotikus faberakással, tűzaranyozott bronzvereteléssel, márványlappal készült. Elöl két hajlított csigás, leveles, bronzdíszű lábon áll, hátsó lába sima. A hullámosán ívelt vonalú talppárkányt a két díszes mellső láb között bronz urna támasztja alá. Domborúan ívelő ajtaján a szélső pilaszterek között játszódik az idilli jelenet: virágfüzérrel kereteit tájban, baldachin alatt, piramis és pálmafa mellett, 156
