Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Reneszánsz bútorművészet
117 116. Esterházy Pál nádor karosszékei; 1689 körül (Budapest, Iparművészeti Múzeum) 117. Wesselényi Ferenc ágya; magyar, XVII. század, Vöröskő, Cerveny Camen) Múzeum Erosz, Püramus és Thiszbe, a forrásnál álló Nárcisszusz alakját csak festményekből és leírásokból ismerhetjük, megvannak viszont a gömbbe markoló állatlábak, az akantuszindás fej- és lábtámlák, a szárnyas angyalka fejek és női büsztök a csavart oszlopokkal. Ép állapotban maradt viszont ránk a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított mennyezetes ágy. Az 1672-es évszámmal jelzett bútor tölgyfa keretének fenyőfa betétlapjain, halpikkelyes pilaszterek között, lombfűrésszel kivágott diófa és jávorfa applikációkat láthatunk: virágindákat, arabeszkeket, rozettákat, amelyek nemcsak az ívmezőket, hanem azok közeit is kitöltik, 1667-es felvidéki kétajtós szekrényünkhöz hasonlóan. Mint említettük, ez az intarziát utánzó — németalföldi eredetű, és hozzánk délnémet közvetítéssel érkező — díszítő technika főleg Felvidéken, Észak-Magyarországon volt gyakori a jelzett időszakban. A többnyire Ausztriából hozzánk kerülő oszlopos ágyak szép példája az admonti. (Jelenleg a Nagytétényi Kastélymúzeum kiállításán.) Diófából faragott. Lábrészén dupla pilaszterek között hullámléc keretelésű füles, ill. félköríves mezőben faragott lombdísz, csigás oromzatos, már barokkba hajló fejrészén, körbe komponált kétfejű sas látható. Még megvannak az ágy sarkából kinövő vájatolt oszlopok is. Mennyezete a szuperlát szövetéből készülhetett, sátorformáját középre helyezett koszorú tarthatta össze. Korszakunkban gyakran találkozunk — írott forrásokban — bölcsőkkel is, hiszen ez a bútorműfaj régóta ismert nálunk. Szinyér várának 1559-ben kelt leltárában, ,,Gheghel deák Marhay” között egy „belczeo” is előfordul. A dunántúli városok már idézett 1660-as árszabása pedig az ágy ára mellett a bölcsőét is szabályozza; az asztalos egy „gyantázott bötsüt 1 Forintért, egy közönséges bötsüt 75 dénárért” csinálhatott, hangsúlyozván azt, hogy ,,ami pedig mesterségesebb munka, annak ára is többre megyen”. Ilyen mesterségesebb munka lehetett 1660— 1670 közötti felvidéki talpas bölcsőnk, amely Delhaes István gyűjteményéből került múzeumunkba. Diófából faragott, egykor zöldre festett és aranyozott volt. Két hintafája már újabb kiegészítés. Felületén megtaláljuk a késő reneszánsz szárnyas angyalka fejeit, füles betétmezőbe komponált kétfejű sas figuráit, sőt a gyermeket a gonosztól óvó csillagot is, mint bajelhárító szimbólumot. A hosszanti oldalak esztergályozott gombjaira kötözhették a pólyázószalagokat, amelyekkel a gyermeket bekötötték, hogy ringatás közben ki ne essék. Hogy 101
