Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Negyedik fejezet. A háborút megelőző időszak és a második világháború évei. 1930-1945
teremben színpad is volt a legszükségesebb kellékekkel. Az itt megtartott rendezvények a dalárda fellépéséből, a gyári dolgozók műkedvelő színelőadásaiból stb. álltak. A rendezvények előkészítésében és a szereplésben a sportolók is részt vettek. A dal- és társaskör énekkarában a vagongyári dolgozók mellett városi tagok — így tanítóképző intézet növendékei - is énekeltek. A karnagy mindig a győri zenei élet egy elismert alakja volt. A színvonalas teljesítmény mellett ez is közrejátszott abban, hogy a vagongyári kulturális megmozdulások már a húszas években is városszerte érdeklődést keltettek. A barakképület másik felében gondnoki lakás, tornaterem és kis irodahelyiség volt. A húszas évek elején fellendült a sportélet. A gyár területén belül levő f útba 11 pá lyát a vállalat igénybe vette, helyette a gyáron kívül kaptak új pályát a sportolók. A pálya építéséhez 100 000 korona támogatást nyújtott a vállalat. A fakerítés és a fatribün építéséhez szintén gyári hulladékanyagot használtak fel. 1922-ben alakult meg a Dunántúli Atlétikai Club és ezen belül a vasutasok klubja, a MÁVDAC, amelynek futballcsapata megalakulásától kezdve az ETO természetes ellenfele volt. A MÁVDAC csapatát a dobozgyár támogatta, és szurkolói elsősorban a nádorvárosiak közül kerültek ki. A vagongyári ETO pedig a gyárvárosiak csapata volt. A felváltva az ETO-pályán, illetőleg az Erzsébet-ligeti MÁVDAC- pályán megvívott mérkőzések az egész várost lázba hozták. 1924—25-ben megindult az ETO atlétikai szakosztálya, sőt — élve a győri vízisport-lehetőségekkel - megjelennek az első ETO-evezősök is. Az evezős sportot azonban még nem versenyszerűen űzték. 1934 után a RIMA—Vagongyár-fúzió a kulturális és sportélet terén fejlődést hozott. A Rimamurány- Salgótarjáni Vasmű a magyar iparvállalatok között első helyen állt a vállalati kulturális és sportintézmények fejlesztése terén, és a Vagongyárban is bőkezű mecénásnak bizonyult. 1935-ben elkészül az új sportpálya, 1 millió pengős költséggel. 1938-ban az új kultúrház, amelyet 1940-ben kibővítenék. Az új vagongyári sportpályát a régi pályától mintegy 100 méternyire építették meg. Ennek a pályának már vaskerítése és vasszerkezetű, fedett lelátója volt. Építéséhez sok gyári anyagot használtak fel, így a tribünbe szétszerelt vagonok hossztartóit építették be. A lelátó alatt helyezték el az öltözőket, a fürdőket, az orvosi helyiséget és az irodákat. A labdarúgópálya körül futópálya, azon túl ugró- és dobópálya volt. A pálya mellett helyezték el a három elsőrendű teniszpályát is. Az ETO-nak 4000 rendes és 1 Ól pártoló tagja és közel 500 sportoló tagja volt. Az 1930-as évek közepe után sok új szakosztály alakult, így a labdarúgás és az atlétika mellett megjelenik az ökölvívás, birkózás, úszás, vízipóló, evezés, tenisz, sakk stb. Az Egyetértés Torna Osztály több szakosztálya kimagasló eredményeket ért el, így labdarúgásban az ETO az országos vidéki bajnokság 1936-37. évi győztese, de kiválóan szerepeltek a birkózók, az ökölvívók, az úszók és a vízipólócsapat is. A kulturális élet 1938-ig a régi barakképületben folyt. A nyilvános szerepléseket azonban már nem az ottani színházteremben tartották, hanem a rendezvények színvonalának és a látogatottságnak megfelelően a városban béreltek helyiséget. Az új kultúrház földszintjén az egyik oldalon étkezde, a másik oldalon nagy tornaterem volt, beépített színpaddal a hangversenyek és rendezvények részére. Az emeleten volt a nagy társalgó és a könyvtár. Az alagsorban működött a fotószakkör. A vagongyári dalosok 1935 utáni egyik nagy sikere volt, hogy a siófoki országos balatoni dalosversenyen három egymás után következő évben elnyerték az első helyet, és így végleg megszerezték a vándordíját, a 12 kg színezüstből készült hajót. 1940-ben az Egyetértés dalosai Győrött megtartott országos versenyen a nehézműdal-csoportban első helyezést értek el, és ezzel aranyérmet nyertek.166 A harmincas évek végén az igazgatósági jelentések is beszámolnak az üzemek vezetői és a munkások közötti közvetlenebb kapcsolatok létesítéséről.167 Támogatja a vállalat a kulturális és sportegyesületeket, és természetesen a ,,levente”-mozgalmat. Az 1939—40-es üzletévben leventetornatermet építenek. A vállalat kiadásai között is egyre gyakrabban szerepelnek a sport- és kulturális megmozdulások támogatására, a munkásjóléti célokra fordított összegek. 1941-ben az építkezéseknél előfordul például az esztergaműhelyi munkásmosdó elkészítéséhez több üzem mellett munkás W. C.-t építenek, 1943-ban a repülőtéren női munkásöltöző készül. Az 1941-42-es üzletévben a tisztviselők számára ebédet ad a gyár.168 1943-ban munkáskonyhát kezdenek építeni, és ugyanez év áprilisában megjelenik a körözvény a munkások egy tál étellel való ingyenes ellátásáról. A körözvény szerint a gyár igazgatósága, méltányolva a munkásoknak az adott viszonyok közötti étkeztetési nehézségeit, 1943. május 1-től kezdve díjmentesen ad egy tál ételt. Az egy tál ételt — 3—4 deci levest — az üzemekben a 10 perces ebédszünet alatt osztották ki. Az első
