Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Negyedik fejezet. A háborút megelőző időszak és a második világháború évei. 1930-1945
a magyar export mintegy 50 százaléka megy a német piacra, így a német finánctőke gazdasági céljait a külkereskedelmen keresztül gazdasági nyomással is el tudja érni. A gazdasági nyomáshoz egyre erősödő politikai nyomás is járul. Az országon belül előretörnek a németbarát körök, és a hitleri Németország céljainak megfelelően befolyásolják a kormány kül- és belpolitikáját. A zsidótörvények felhasználásával a zsidó értelmiség és kispolgárság rovására állásokat juttattak a középrétegeknek, így szélesítve a németbarát irányzat bázisát. A gazdasági élet szempontjából még sokkal fontosabb volt, hogy ugyancsak a zsidótörvények végrehajtása kapcsán visszaszorítva a zsidó nagytőke pozícióit, előtérbe kerülnek a németbarát politikát legerősebben képviselő sváb tőkések és az államapparátus és a tisztikar vezető pozícióit elfoglaló középbirtokos, dzsentri réteg, a német orientáció legbiztosabb magyarországi bázisa. Az úgynevezett „őrségváltás” változást hozott a Vagongyár igazgatóságának összetételében is. 1939 végére Révész Béla, Heinrich Gábor és Szontágh Jenő halálával, valamint dr. Quirin Leó lemondásával a Vagongyár 15 tagú igazgatósága 11 főre csökkent.1,1:1 Az 1939—40-es üzletévben 14 főre, majd az 1940—41-es üzletévben 15 főre kiegészített igazgatóságban a tőkések emberei közül helyet kap dr. Rcssay Gyula, a RIMA volt jogtanácsosa, aki időközben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű helyettes vezérigazgatója lett, dr. Schmidt Sándor, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. helyettes vezérigazgatója és Schetzer Ágoston, a Vagongyárnak Révész Béla nyugalomba vonulása (1938) után kinevezett új vezérigazgatója. Az „őrségváltás” szellemében bekerült az igazgatóságba Hermann Miksa ny. kereskedelmi miniszter és Tarónyi Ferenc felsőházi tag, ny. főispán, majd 1944. máj. 15-re Uray István ny. kabinetirodai főnök, m. kir. titkos tanácsos és Fertsák Jenő ny. főispán; ekkor nincs már az igazgatósági tagok sorában Bíró Rudolf, a RIMA-t kezében tartó tőkéscsalád képviselője és dr. Stein Emil, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank végrehajtó bizottságának tagja sem, aki korábban mentesítést kapott. 1941 elejéig a vállalat vezetősége: Schetzer Ágoston vezérigazgató, Mátray Lóránt ügyvezető igazgató és Barcza Arnold gyárigazgató. Ekkor Barcza gyárigazgató nyugdíjba megy, és helyette 1941. július 1-től — mint gyárigazgatót — a vállalathoz helyezik Pattantyús Ábrahám Imrét, aki 1934-től a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű igazgatója volt. 145 Az üzemek fejlesztése a háború alatt A magyar fegyverkezés elsőrendű célja a trianoni békeszerződésben megállapított országterület revíziója volt. Az első bécsi döntés (1938. nov.) után a magyar—román viszony egészen a háború küszöbéig éleződött. Amikor a második bécsi döntés során Erdély egy részét Magyarországhoz csatolták (1940. aug.), a hadsereg további fejlesztése nem látszott szükségesnek. Ezekhez a Magyarországot elsősorban közvetlenül érintő eseményekhez járult, hogy a németeknek Lengyelországban, majd Nyugat-Európában elért gyors katonai sikerei nyomán 1940 őszétől 1941 tavaszáig úgy látszott, hogy a világháború a vége felé közeledik, és hogy a hadiipari termelést végleg le lehet építeni.11" 1940 közepére a győri program keretében kiadott hadimegrendeléseket már legyártották, és a kincstár csak vontatottan adott ki újabb rendeléseket. 1941. első felében a katonai beruházások alacsonyabbak voltak, mint 1940-ben.111 A rendelések csökkenése mellett a termelésre gátlólag hatott az egyre erősebben jelentkező nyersanyaghiány is. Az 1940— 41-es üzletévben a Vagongyár is elsősorban anyaghiánnyal és munkaerőhiánnyal küzdött.112 A vállalat forgalma az előző évit nem sokkal haladta meg: 35,9 millió pengőt tett ki. Nagyrészt kincstári és közületi megrendelések alapján szállítottak. A vállalat foglalkoztatottsága nagyjából zökkenőmentes volt, mert a Vagongyárnál az állami megrendelések visszaesését 1940. második felében ellensúlyozták az előző üzletévről áthozott, még le nem gyártott tételek. Az 1939—40-es üzletévről a Vagongyár és általános gépgyár számára az autógyár és karosszériaüzem számára a híd- és vasszerkezeti osztály számára a repülőgépgyár számára 7 200 000 P, 8 000 000 P, 4 800 000 P, 1 900 000 P értékű rendelés maradt fenn. 1940 végén és 1941 legelején a gyár egyes részlegeiben, elsősorban a repülőgépgyárban már érezhető volt a katonai megrendelések hiánya, olyannyira, hogy a motorüzemben foglalkoztatott munkások elbocsátására gondoltak.113 Az üzletév folyamán később más részlegeknél közéletek adtak fel jelentősebb megrendeléseket. így a vagongyártó részlegnél munkaalkalmat jelentett a MÁV nagyobb arányú beruházási programja, azon-
